2010. december 27., hétfő

Időjósok

Nincs könnyű dolguk manapság a meteorológusoknak. Az időjárás fittyet hány a szokásokra - fehér karácsony, téli zimankó, stb. -, járja a maga útját. Karácsony előtt tavaszi meleg szellőztette a lakást, két nap múlva csak jó autóval, s erős koncentrációval lehetett átkűzdeni magunkat a havas (persze tisztítatlan) mecseki utakon, hogy Orfűre jussunk.
Ez a kedves történet jutott eszembe:

Egy ősz végi napon az indián törzsfőnök elmegy a varázslóhoz, és megkérdezi:
- Milyen lesz a tél?
- Kemény, hideg tél lesz.
- Biztos?
- Biztos.
- Gyűjtsek fát?
- Még kérded? Gyűjts!
- A családom is gyűjtsön?
- A családod is.
- Az egész törzs gyűjtsön?
- Az egész törzs. Persze.
A törzsfőnök elmegy, a varázslót pedig kezdi furdalni a lelkiismeret: Mi van, ha felesleges munkát adott az indiánoknak?Bemegy hát pár nap múlva a városba, a meteorológiai intézetbe, és megkérdezi:
- Milyen lesz a tél?
- Kemény, hideg tél lesz.
- Biztos?
- Biztos. A szatellitfelvételeken jól látszik, hogy az indiánok már mindenfelé gyűjtik a fát.

2010. december 25., szombat

2010. december 23., csütörtök

2010. december 21., kedd

Szeretet

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan
s én még maradnék tétovázva,
talán, hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok, s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincs is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nekik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
„Lásd, téged is szerettelek."

Kosztolányi Dezső

2010. december 20., hétfő

Őrangyalok boltja


Az Őrangyalok Boltjába nem lehet bemenni, besóhajtani lehet csak nekik, ITT TESSÉK BESÓHAJTANI, ki van írva, akkor azt ők meghallgatják, a kötést, horgolást leteszik, és máris indulnak, ha kell. Ha meg nem kell, szerintük, akkor nyugodtan horgolnak, kötnek tovább.
Mosonyi Aliz: Boltosmesék

2010. december 19., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja


Nagy gonddal és odafigyeléssel választjuk ki a "tökéletes" ajándékot szeretteinknek. Néha annyira elfoglaltak vagyunk, hogy elfelejtkezünk arról, hogy a legjobb ajándék, amit másoknak adhatunk, saját magunk - legyen az időnk, törődésünk vagy imánk.

2010. december 18., szombat

A tél ölelésében





"A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el."
Albert Camus

Szeretem a telet is. Amikor ilyen a Mecsek. Ropog a hó a lábunk alatt, a bokrok, mint egy-egy menyasszony, kényesen pompáznak, ha hozzájuk érsz, lehullik hócsipkéjük. Csend, mély csend, csak a madarak fázós pittyentése hallatszik néha. Hóvilág. Furcsa visszajönni utána a városba. Zakatol az élet, trappolunk tovább, de a lelkünk mélyén ott az érzés, mikor a tél átölelt.






2010. december 13., hétfő

Esti ima

S ehol én elmenek...

Petrás Mária


„Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”
Petrás Mária


"Elmesszítették a testi-lelki bajokat" Ugye milyen gyönyörűen fejezte ki? Kerámikus, népdalénekes, csángó ősasszony. Nagyon szeretem. Egy általa készített Mária féltve őrzött kincsem.

2010. december 12., vasárnap

Advent harmadik vasárnapja



Tiszteld atyádat és anyádat

addig amíg még élnek

addig a szeretetet kimutatni

akkor is

ha az idő levette minden ékességüket

és már csak olyanok

mint a bütykös ágú fák

göcsörtös ágú fák

azok a vörös napkorong előtti

gyönyörű rajzú fák

Szent-Gály Kata

2010. december 8., szerda

Várakozás




Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.”

(Márai Sándor: A négy évszak – December)

2010. december 7., kedd

Brúnó gazdát keres


Felhívást olvastam Katáék honlapján egy nagyon kedves kutyusról, aki gazdát keres. Nézzetek be hozzá, hátha találtok megoldást. Én egyenlőre csak vágyakozom egy hasonló Brúnóra.

2010. december 5., vasárnap

2010. december 4., szombat

Óriások, varázslók, törpék...


A gyerekek az "Óriások, varázslók, törpék" nevű játékot játszották. Mintegy nyolcvan, 7 - 10 év közötti gyerek volt a felügyeletemre bízva, szüleik felnőttdolgok után jártak. A templom klubszobájába terelgettem nyájamat és elmagyaráztam a játék szabályait.

Nem könnyű feladat egy szobányi besózott kisiskolást két csapatba osztani, elmagyarázni a legfontosabbakat, tisztázni, ki kivel van, de elszántak voltunk, úgyhogy végül sikerült és minden készen állt a kezdéshez.
A kergetőzés izgalma a tetőfokára hágott. Elkiáltottam magam: Most mindenki döntse el, mi akar lenni: ÓRIÁS, VARÁZSLÓ vagy TÖRPE! Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibálta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott és aggodalmas hangon kérdezi:
- És hova álljanak a sellők?
Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend.
- Hogy hova álljanak a sellők? - kérdeztem.
- Igen. Tudod, én sellő vagyok.
- De olyan nincs, hogy sellő.
- Dehogy nincs. Én is az vagyok.
Nem akart, sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hova tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiálljon a játékból és szomorkodjon. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül, hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos voltam benn, hogy a sellők számára is van valahol hely és hogy én tudni fogom, hol.
Nos, hát hova is álljanak a sellők? A "sellők", mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába. Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.
Hogy ebben a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ.
- A sellők ide állnak a Tenger királya mellé. (Igen, ide a Király bolondja mellé, gondoltam.)
Ott álltunk hát, kéz a kézben és a varázslók, óriások, törpék csapatait szemléztük,ahogyan vad összevisszaságban rohangáltak fel s alá.
Egyébként nem igaz, hogy nincsenek sellők. Egyet ismerek személyesen. A kezét is fogtam.
Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes c. könyvéből. Szeretem.

2010. december 3., péntek

József Attila


73 éve, 1937 december 3-án halt meg József Attila. Akkor is advent volt....

Pár nappal előtte írta ezt:


(Drága barátaim...)


Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.
1937. nov.

2010. december 2., csütörtök

Szavak


A Csendes -óceán déli részén, a Salamon szigeteken a benszülöttek a favágás különös módját űzik. Ha a fa túl nagy ahhoz, hogy fejszével kivágják, akkor ordítással döntik le. A varázserejű favágók pirkadatkor felkúsznak a fa tetejére és teli torokból üvöltenek egy nagyot. Ezt aztán harminc napon át minden reggel megismétlik, míg végül a fa elpusztul és kidől. A kiabálás állítólag megöli a fa szellemét. A sziget lakói azt mondják, a módszer eddig még mindig bevált.
Ó, micsoda naív ártatlanság, mily elbűvölően primitiv szokások! Fákkal ordibálni, na persze. Micsoda primitivség! Igazán sajnálatos, hogy nem ismerik a modern technika és a tudományos gondolkodás vívmányait!

Én? Szoktam kiabálni a feleségemmel, a telefonnal és a fűnyírógéppel, a tévével, az újsággal, a gyerekeimmel. Többen állítják, hogy láttak már az öklömet rázva az éggel is üvöltözni. A szomszédom sokat kiabál az autójával, az idén nyáron pedig egyszer egy egész délutánon át ordítozott egy létrával. Mi, modern, tanult, városlakó népek kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel - a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás..
Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos azt hiszem a Salamon - szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét.
Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak a szívünket törik össze...
Robert Fulghum
akinek nagyon szeretem a könyveit. Az összeset.


2010. december 1., szerda

A csend szava

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta.- Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet?
- Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.

2010. november 30., kedd

2010. november 29., hétfő

Csend

Próbáltam én is
nyerni a vásár zajában,
de mindig visszahúzott a csend.
Mindent elveszítettem,
csak azt nem,
amit a csend hozott nekem.
Weöres Sándor

2010. november 28., vasárnap

2010. november 26., péntek

Szeretem


a kutyákat, bár nekem sajnos nincs. Merci végtelenül kedves fotói, írása az ő Fantájukról ismét felébresztette bennem a vágyat egy négylábú társ után, s eszembe jutott egy régebben olvasott "vallomás". Talán nem túl érzelgős. Azt nem szerettem volna.


A KUTYA 10 KÉRÉSE
1. Minden elválásunk – még ha rövid időre is hagysz magamra – fájdalmas nekem. Kérlek, vedd ezt fontolóra, mielőtt magadhoz veszel.

2. Ne szidj, és ne büntess szigorúan. Neked van munkád, szórakozásod, vannak barátaid és céljaid – de nekem csak Te vagy…

3. Kérlek, adj elegendő időt arra, hogy megértsem, mit vársz tőlem.

4. Mielőtt megütnél, gondolj arra, hogy könnyen összeroppanthatnám a kezedet – mégsem tennék ilyet soha.

5. Kérlek, néha beszélj hozzám. Ha szavaidat nem is mindig értem, a hangodat és a hangsúlyaidat jól ismerem.

6. Gondolj arra, hogy valamikor szabadon éltem. Engedd, hogy időnként erdőn-mezőn mozoghassak, futkározhassak – ez jót tesz Neked is.

7. Kérlek, ne sajnáld tőlem a jó falatokat. Legjobban akkor ízlenek, ha Tőled kapom – s igyekszem megszolgálni érte.

8. Te vagy az én gazdám, és nem mások. Ezért kérlek, ne kényszeríts arra, hogy idegeneknek is szót fogadjak, vagy bohóckodjak nekik, s ne alázz meg előttük.

9. Ne feledd, hogy idővel nekem is kialakulnak az egyéni tulajdonságaim, szokásaim és érzelmeim. Fogadd el, hogy számomra ezek ugyanolyan fontosak, mint Neked a sajátjaid.

10. Kérlek, gondoskodj rólam, ha beteg vagy öreg leszek – hiszen Te is öreg leszel egyszer…






2010. november 25., csütörtök

Kincs

Ülök az ablak előtt, nézem a hóval borított udvart. Közeledik a karácsony s valami jó kis történet kéne. Miről is szóljon, istállóról, jászolról, pásztorokról?
Ezek csak külsőségek, „SZERETET” ez lenne a lényeg, de hogy lehet erről úgy beszélni, hogy ne legyen banális és semmitmondó?
Eszembe jut egy régen olvasott novella.
A főhős /nevezzük csak apának/ meséli a történetet.:

Feleségem minden reggel tízórais csomagokat készít az egész családnak.
Egyik reggel miután átvettem a nekem készített papírzacskót, elém állt legkisebb négy éves lányunk Kathie és szintén egy papírzacskót nyújt felém. Ezt is vidd magaddal- majd vidáman ugrándozva, indul kifelé.
Kicsit csodálkoztam, de a „reggeli rohanás” nagyúr, sietve fölmarkoltam a zacskókat s már pattantam is az autóba. Az ebédidő alatt jutott csak eszembe a reggeli különös ajándék s miközben a szendvicseket majszoltam, előkotortam Kathie zacskóját. Fényes kagyló, kavics, csoki papírok, babafigura, színes szalag s hasonló haszontalanságok gurultak szét az asztalomon.
Elmosolyodtam.– aranyos – majd az evés végeztével, a morzsákkal együtt söpörtem a kacatokat a szemetesbe.
Este békésen olvastam az újságot elnyúlva a pamlagon, mikor Kathie odajött:
Kérem ám vissza! – csivitelte
Mit? - Kérdeztem én értetlenül.
Hát a zacskót, nem örökbe adtam, csak kölcsön, hogy te is játszhass vele. De most kérem vissza– magyarázta türelmesen.
Villámcsapásként ért, ő a legfontosabb kincseit bízta rám, s én kidobtam.
- Máris, kint van a kocsiban– dadogtam s rohantam kifelé.
Be az autóba, száguldás az irodába. Szerencsére a takarító még nem vitte ki a szemetet.
Természetesen akkor jött mikor könyékig turkáltam a kukában.
Mit mondjak,elég furcsán nézett, de megenyhült miután elmondtam, mi járatban vagyok.
Sőt még segített is kiszemezni a kincseket a szemét közül, neki is vannak gyermekei.
Még a zacskót is sikerült, úgy- ahogy helyrepofozni.
Gyorsan haza, majd bűnbánó arccal nyújtom Kathienak a meglehetősen megviselt zacskót. – Beesett az ülés alá – próbálok magyarázkodni. – Köszi – mondja vidáman, majd leül mellém, sorba kiszedegeti kincseit a zacskóból, s csillogó szemmel meséli melyik miért fontos, milyen emlékei kapcsolódnak hozzá.
Csodás kincsek! Ezek után néhanap előfordult, hogy egy - egy reggel Kathie a kincseit rám bízta. Sose tudtam rájönni, mikor, mivel érdemeltem ki a zacskót, de kezdtem valamiféle „jó apa” díjnak tekinteni s igyekeztem kiérdemelni.
Kathie pedig olykor adta, majd visszakérte zacskóját s ez így ment éveken át, míg egy délután már nem kérte vissza a zacskót. Elfelejtette, vagy csak kinőtt gyerekes kincseiből, nem tudom. De én őrzöm a megviselt zacskót, mint egy örökre elnyert értékes trófeát.
Ha valamikor szükség lesz rá, nálam megvan.
Valahogy így a történet.

Hogy ez nem is karácsonyi? Lehet.
Az Isten a legnagyobb kincset bízta ránk, szeretett Fiát. Egy egyszerű istállóban kaptuk s nem ismertük, ismerjük föl értékét, szemétbe söpörjük, s gyakran csak későn vesszük észre mit is dobtunk ki.
A kincs, az ajándék nem csak ünnepeken a miénk, sőt hétköznapjainkban látszik meg mit találtunk, hasznosítottunk belőle.

Szerintem ez egy karácsonyi történet!

2010. november 24., szerda

Tücsökmese



M.F. barátomnak, akinek a fabulájában a tücsök hatalmas karriert fut be, a hangya pedig egy szerencsétlen lúzer. (La Fontaine után szabadon. )Joshua Bell is hatalmas karriert fut hegedűsként, de ezen a videón egy különleges játékban vállalt főszerepet. Egy washingtoni aluljáróban játszik, s teszi ki a kalapját. Látszik a filmen, hogy mennyire közömbösek az emberek a reggeli sürgölődésben. Pedig egy világhírű hegedűművész játszik a világ egyik legértékesebb Stradivari hangszerén, a világ egyik leghatalmasabb zeneszerzőjétől, Johann Sebastian Bach-tól. Azt a zenészt, akinek koncertjeiért dollár ezreket fizetnek az emberek, s hangversenytermeket töltenek meg, itt az aluljáróban egy-két arrajáró kivételével észre sem veszik. Meg sem hallják talán a csodálatosan áradó Bach zenét.Mennyi érték, mennyi szépség, mennyi ember mellett megyünk el úgy, hogy észre sem vesszük.Mert sietünk, mert nem érünk rá, mert valahogy elromlott a vevőkészülékünk. Pedig a szürke hétköznapokban is ott vannak a csodák, a varázslat, csak nyitott, befogadó lélekkel kell járni-kelni. S akkor elhisszük talán, hogy a katicabogarak is tudnak énekelni.

2010. november 21., vasárnap

Camino





































Két barátom nemrég jött haza a Camino-ról. Tegnap este jó kis paella és sangria mellett meséltek. Mindent hallani akartam, hisz három éve én is végigjártam a 800 kilométert. Nekik is hatalmas, életreszóló élmény volt, nekem meg fájt a szívem az ismerős helyekről, emberekről hallva. Újból átélhettem, ha csak gondolatban is az Utat: a Pireneusok, az örök zöld Galícia, az istállókban a tehenek szuszogása, a palacsintás néni, hajnali erdők, a csodás katedrálisok, a kelta házikók, meseta, a végkimerülés, a templomok csendje, gregorián zene, néhány jó találkozás, horkoló szobatársak, naplemente az óceánon, a Compostella-ba érkezés szomorúsága, annak a megélése, hogy a boldogság nem a hegycsúcson van, hanem az oda vezető meredélyen.
Talán újból visszamegyek?....









2010. november 19., péntek

Árpádházi Szent Erzsébet




Szent Erzsébet nagyon szerette férjét, gyerekeit, a szegényeket, a betegeket. Radikálisan megélte az evangéliumot. Magyar csillag ő, a ferences rend legszebb rózsája. Kórházakat, árvaházakat, iskolákat neveztek el róla az évszázadok folyamán. Ma is a szegények csodatevő pártfogója.
Árpádházi Szent Erzsébet a névadója és égi pártfogója a Gyimesközéplok-i katolikus gimnáziumnak, 1994-ben indult. Nagyon sok rászoruló gyermeknek lett Alma Mater-je ez az iskola, és 2005-ben ballagott első ízben két végzős osztály. Érdemes megnézni az iskola honlapján, amint a csángók lóháton, szekéren, festői környezetben és viseletben ünneplik a 2010-es kicsengetést. Minden magyarázatnál többet ér.




Édesanyám is Erzsébet. Ma rá emlékezünk.

2010. november 13., szombat

Őszi szonett


Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.

Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

de október van, nyirkos és sötét,

az Úr kihörpölé arany sörét.


Arany sörét kihörpölé az Úr,

várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

de október van, undok és vizes,

az asztalon fanyúl, leszáll az est.


Leszáll az est, az asztalon levél,

azt írja, vártalak, hová levél?

Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,


az asztalon, pohár, levél, fanyúl.

Október van, se fény, se árpalé,

arany sörét az Úr kihörpölé.


Varró Dániel

2010. november 10., szerda

Gustav Klimt










Láttam Budapesten a Szépművészeti Múzeum Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című kiállítását. Klimt az örök kedvencem. Nagy élmény volt látni az eredeti képeket.
Mintegy 70 művész közel 200 alkotását láthatja az arrajáró. Gustav Klimttől 57 művet válogattak be. A kiállítás legismertebb festménye Klimt Nuda Veritas című alkotása. Annak idején sokkolta a közönséget az addigi szépségideáltól élesen különböző, provokáló, érzéki nőalakjával. A Nuda Veritas mellett az Aranylovag foglalja keretbe a tárlatot.
De jó, hogy vannak ilyen szépségek.

2010. november 8., hétfő

Dánia Bohóc Hercege

10 éve halt meg Victor Borge, dán-amerikai zongoraművész, humorista, előadóművész. Unokanővéremék áradoztak róla, s nemrég egy családi összejövetelen megmutatták néhány felvételét. Betegre nevettük magunkat. Ezen a videón egy világhírű örmény zongoraművésszel bohóckodnak.

2010. november 2., kedd

A csend

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.

2010. október 29., péntek

Harangjáték

Ma este, az uszodából hazamenet, harangzúgásba öltözött a belváros. Először az Irgalmasok harangja szólalt meg, de már nyújtózkodott az ég felé a dzsámi mozgó haranglába, közben játékos harangjátékot csilingelve. Aztán megszólalt rajta a nagyobbik harang. Szép, határozott ütésekkel. Már éppen megszokta fülem a zengő kétszólamot, amikor a Sétatér felé közeledve belekondult a szép összhangba a Székesegyház komoly, "férfiharangja". Bimm-bamm. Zengtek az utcák az októberi alkonyatban. S akkor, mint egy nevetés, megszólalt a harangláb kisebb harangja. Vidám kolompolással küldött utánam egy "jó éjszakát"-ot. Olyan szép volt! Hazáig mosolygott a lelkem.

2010. október 28., csütörtök

Munkácsy

Ma újból láttuk a Munkácsy trilógiát. 31-én elviszik Pécsről, s talán az életben nem láthatjuk így együtt. Csodálatos volt.

2010. október 26., kedd

Hideg dovebber


Varró Dani: Bádatos dapok


Hideg dovebber dzsípős szele jő,

Biatta bost bidded bező kopár,

Oda az egyhe, őszies idő,

S elbúlt a Gyár.


Deb tudob, bilyed erős akarat

Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,

Bégis dalolok, bitt a badarak,

Bert hát buszáj.


Bost búcsú déked, trillázó patak,

Ti rózsák, badarak, te tarka rét,

Búcsú déktek, artikulált szavak,

Áldott beszéd!


Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,

Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,

Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,

Csak hogy... hapci!!!

2010. október 25., hétfő

Halott levelek

Jacques Prévert: Halott levelek

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,

az az idő, mi csak tiéd s enyém,

ó, sokkalta szebb volt az életünk,

és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.

Kupacban áll a sok holt falevél –

a tűnt nyarak emléke int,

kupacban áll már a sok holt levél,

mint könnyeink és örömeink.

És az őszi szél elhordja mind,

hol feledésnek éje vár,

de lásd, tudom még szó szerint

azt a dalt, mi oly messze már...

E dal miénk, hozzánk hasonló,

tiéd e dal s enyém, szívem,

nincs két szív még oly egybehangzó,

mint szíved és az én szívem.

Csendben válnak el, egy szót se szólva,

kiket az élet űz tovább,

és az ár, a tengerár lemossa

a tűnt szeretők lábnyomát.

(Baranyi Ferenc fordítása)

2010. október 24., vasárnap

A bohóc

Emiatt a furcsa kis emberke miatt képes vagyok a tv elé ülni szombat esténként. Elvarázsolt engem is, mint nagyon sok embert. Egyik barátom blogjában olvastam, hogy félti, nehogy elragadja a média. Tegnap este én is hasonlót éreztem, amikor az igazán varázslatos, különleges éneklése után a bohócot hiányolta a zsűri. Hát igen, már beskatulyázták. Én szeretem benne a bohócot is, de ezt a "törött hegedűn gyönyörűen" muzsikáló, érzékeny embert is. Csak ne törjék össze a hegedűt....

2010. október 22., péntek

2010. október 20., szerda

Ősz

Vas István: Ősz elé

Fordul, fordul a föld a színes őszbe,

az ősz, mely mindent mosolyogva győz le,

már végighúzza hűvös ujjait

a földön s az lankadva újraéled

a zsarnok nyár után s örül a lélek:

az ősz, az ősz, az ősz van újra itt!

Lankadva éled, úgy bizony. Hiába

mondják, hogy ez a természet halála,

az élet az, mely másul, színesül.

Nyár végén minden száraz és halott volt,

úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort,

most zúg a szél, szabadság-énekül.

És mit tesz az, hogy mint halotti torra,

úgy öltözik aranyba és bíborba

az őszi föld s pompázva már enyész?

Bár ily halállal halhatnék meg én is,

ragyogva túl halálom végzetén is,

ó élni, halni füst csak az egész!

2010. október 14., csütörtök

Őszikék


Az őszi kikerics (Colchicum autumnale L.)


A természetet járó ember ebben az időszakban úton-útfélen belebotlik a fű között megbújó, általában csoportosan nyíló, élénk lilás színű, kedves virágba. Üdítő színfoltjuk szorosan hozzátartozik az őszi táj látványához.


Virágzása visszavonhatatlanul az ősz beköszöntét jelzi. Arany János révén őszikeként lett közismert.


Tudományos nevének előtagját Colchis városáról kapta, amely az ókorban a méregkeverők paradicsoma volt. A monda szerint Medea, a colchisi király leánya mérgeinek készítéséhez ezt a növényt használta. Az autumnale elnevezés az őszi kikerics késői virágzására utal. Amellett, hogy védett, az egyik legmérgezőbb növényeink egyike.




Apollinaire: Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
Letépik a virágot mely anya s leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre
Radnóti Miklós fordítása

Judit anyónak kedves virága volt. Bizony elárulom, hogy amikor a tanyára menet megláttam az első virágokat, egy szálat mindig leszakítottam, s vittem Anyónak:"hoztam egy kis őszt" .
Már nincs itt Anyó. Mégis nyílnak a kikericsek, s ahogy szakítanék neki, tétován megáll a kezem.
Látod Anyókám, itt az ősz.

2010. október 9., szombat

John Lennon

John Lennon ma lenne hetven éves. És el lenne keseredve. Azt látná, hiába jártatta a száját, falra hányta a borsót. Nem lettünk jobbak, békésebbek. Persze nyilván továbbra is hajtogatná a magáét, szemtelenkedne a nagyokkal, erőt adna a kicsiknek. Ez volt a dolga.

2010. október 8., péntek

"Szerelmed kegyelem, fény és élet."



Ma volt Veronika és István esküvője a Pálos templomban. Gyönyörű volt. A sok barát, tanítvány, tolókocsis kis emberkék, rokonok ölelő gyűrűje vette őket körül. Áramlott a szeretet.


Ember-vagy angyal nyelven bármit szólhatok,

ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok.

Hiába mondom el mind, ami előadható,

értéktelen nélküle ajkamon a szó.

A nélkülözők között mindenem szétoszthatom,

hitemmel a hegyeket is elmozdithatom.

Ha kialszik a szeretet, alig van remény...

Ha hiányzik belőlem,ó, mit érek én?

A szeretet türelmes, jóságos, az igazságban él,

nem féltékeny, nem önző és nem kevély.

Őrizzük jól, hogy mindig köztünk legyen!

A szeretet nem szűnik meg sosem!



2010. október 6., szerda

Ma gyásznap van


Az aradi 13-ak utolsó mondatai...


Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Nyugodjanak békében.

2010. szeptember 30., csütörtök

"Az október


aranygyűrű az esztendő kezén" írja valahol Szép Ernő. Akkor hát holnaptól. Szabad péntek, szabad szombat, szabad szomorkodni. A világom merő poézis. Tele értelmetlen és nélkülözhetetlen dolgokkal, amilyen értelmetlenek és nélkülözhetetlenek a szépség, a zene, a veranda padján való vacogós ücsörgés, céltalan kószálás az erdőben, a melegben halódó, hidegben viruló muskátlijaink. Hordom, kevesebb méltósággal mint szeretném, a táskákat a szemem alatt, reggelenként pedig a hátamon az iskoláig, ez utóbbiakat mondjuk szeretem.
Olvastam egy mondatot, mindegy milyen szövegkörnyezetben, azóta mondom hol Istennek, hol magamnak: Köszönöm, hogy nem hagysz el.
Boldog októbert!

Paul fotója Kánból

2010. szeptember 9., csütörtök

2010. szeptember 5., vasárnap

Ezen a napon,

melyen éveim megszámláltatnak, Gabriel Garcia Marguez levele kívánkozik ide.

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábú vagyok, és még egy élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám: Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nem csak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent megtanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek... Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked ,,szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom", „bocsáss meg", „kérlek", „köszönöm", és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

2010. szeptember 3., péntek

2010. szeptember 1., szerda

Egyperces


- Ki vagy, te hosszú hajú, sudár, szép, fiatal lány?

- Az én teljes nevem Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga, de csak úgy becéznek: Kuksi. És a bácsi kicsoda?

- Az én nevem is Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga, és engem is Kuksinak szoktak becézni.

- Érdekes. De hiszen a bácsi öreg, kopasz és jobb szeme egészen fenn van akadva... Én ezt nem egészen értem.

- Tanuld meg, Kuksi, hogy nincs két egyforma Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga a világon.

- Milyen kár!
- Bizony, ez nincs másképp.


˙(Örkény István: Egyperces novellák)~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2010. augusztus 31., kedd

Mikor


nyár elején megláttam a hajszálvékony, gyenge kis palántácskákat, hát nem sok esélyt adtam nekik. Aztán öntözgettem, szeretgettem őket, mint Vacskamati a virágjait, s láss csodát: méternél magasabb, életerős fácskává nőttek, s alig bírták tartani a rengeteg, gyönyörű paradicsomot. Háromféle termett: hagyományos csodásízű, aztán apró fürtös koktél, s vicces napsárga. Már a harmadik kosár termésben gyönyörködhetünk, s még mennyi van rajta.
Hát, így örül egy "díszparaszt" a kertje gazdagságának. Köszönöm Kinga.

2010. augusztus 29., vasárnap

PAgagNINI

Rosszkedv helyett, mellett, ellenére, csakazértis :


2010. augusztus 27., péntek

On The Oder Side of The World


Mostanában gyakran találnak meg olyan zenék, melyeket régen kedveltem. Ilyen Tom Waits, aki egy amerikai énekes-dalszerző, zeneszerző, színész. Összetéveszthetetlen a hangja. Száz közül felismerném. Egyik kritikusa szerint olyan, "mintha Bourbon-whiskys tartályban áztatták volna, majd a füstölőben lógatták volna néhány hónapig, és végül a füstölőből kihozván áthajtottak volna rajta autóval." Jó. Nem? Eszméletlen figura. Zenéjének sokszínűségére jellemző, hogy az "alternatív" és a "folk" kategóriában is nyert Grammy-díjat. Nem sok ilyen zenész van. Különösen szerettem a hetvenes években szerzett érzelmes hangvételű dalait (Úristen, már akkor is éltem??:-) és nyolcvanas évekbeli jellegzetes kocsmazenéjét. A legkedvesebb az On The Other Side of The World. Magyarul talán: A világ másik oldalán. Sokszor kell egymás után meghallgatni, hogy minden porcikádat (de jó szó ! :-) átjárja.




2010. augusztus 26., csütörtök

d-r-m-s-l

Az a jó, hogy vannak még varázslók. Gross Arnold a színek, vonalak varázslója, Bobby McFerrin pedig a hangoké. Egyszerűen varázsló. Őt tényleg hallani, látni, érezni kell.

2010. augusztus 25., szerda

Gross Arnold







Tavaly november 25-én ünnepelte 80. születésnapját a varázskezű mágus, a páratlan szépségű rézkarcok alkotója, melyeknek csodájára jár a világ.



A Café Zacc KulturTerasz Galériája most "Angyalok összeesküvése" címmel rendezett kiállítást a mester műveiből. Grafikai életművének egészét átfogó, és ebben a tekintetben kivételesnek is tekinthető gyűjteményt láthat az ide belépő. Csupa játék és csupa mese-apróság, szívek, virágok, emberek, angyalok. Egy sejtelemmel és mesével, a természeti és emberi lét gyönyörű apróságaival zsúfolt külön világ.



Régóta szeretem, csodálom képeit. 1979-ben megjelent egy gyönyörű, a maga nemében ritkaságnak számító könyv. Versek és képek címmel a Corvina kiadó adta ki, s benne Adamis Anna versei, s Gross Arnold legszebb grafikái. Azonnal megvettem. Aztán 1994 október 19-én személyesen is találkozhattam a mesterrel. A pécsi Műhely Galériában volt kiállítása, s én hónom alatt a könyvemmel izgatottan mentem a találkozásra. Kértem, dedikálja. Leült egy asztal mellé. Ahogy kissé félrebillentett fejjel a papír fölé hajolt, mozdulatában annyi finomság, annyi gondosság. Akár egy apró, okos kis madár. Szépen formált betűket írt, szinte rajzolta azokat is. Aztán átvette a ceruzát a bal kezébe: most valami más születik: egy finom arc, göndör fürtökkel keretezve, kecses nyak, álmodó szemek. Hajlékony vonalak símulnak elő a mester szép keze alól, s néhány másodperc múlva a papírról egy légies angyal mosolyog, tekintetében időtlen békesség. Emlékszem, nagy zavarban köszöntem meg a könyvbe varázsolt emléket, s azóta is szeretett kincseim között őrzöm.



S ma újból gyönyörködhettem ebben a mesevilágban. Nem evilági csoda: angyalok álmodnak ilyent.



2010. augusztus 22., vasárnap

Mesterségek ünnepe

Valóban igazi ünnep. A legjobb barátaimmal lehetek, jó találkozások, jó emberek, gyönyörű portékák, feltöltődés, kell ennél több? Éppen ezekért kihagyhatatlan. Jövőre veletek ugyanott!


Gyönyörű fotók hajdani ünnepekről.




2010 db tojás. Nincs kettő egyforma. Mosonyi Éva pécsi tojásfestőtől.


Idén a mézeskalács és a gyertyaöntés volt a kiemelt mesterség.



S persze a szívemhez legközelebb álló nemez. Volt néhány szép munka.




























































2010. augusztus 18., szerda

Felolvasó





Először a könyvet olvastam. A történet röviden: egy tizenéves fiú, az ötvenes évek NSZK-jában szerelmi viszonyba keveredik egy harminc fölötti nővel. Kapcsolatuk rituáléi a közös fürdések, a fiú hosszú felolvasásai és utána a szenvedélyes szerelmeskedések. A nő parányi lakásából egyszer mozdulnak ki egy közös biciklitúrára, és ezután, a boldogság tetőfokán (legalábbis a fiú számára) a nő nyomtalanul eltűnik. Évekkel később, háborús bűnösök tárgyalásán, ahová kiváltságos joghallgatóként kerül, a fiú viszontlátja Hannát a vádlottak között. A tárgyaláson a nő épp olyan furcsán viselkedik, mint korábban, és Michael rájön, hogy bizonytalanságainak, és furcsaságainak oka (tábori őrként és Michael szeretőjeként is) az írástudatlansága volt, amelyet a végsőkig titkolt. Az életfogytiglani büntetés évei alatt Michael távolról követi Hanna sorsát. Könyveket olvas fel kazettákra és rendszeresen beküldi őket a börtönbe, miközben ügyvédi pályáján sikeres, de a magánélete kudarcokkal teli. Huszonévnyi rabság után Hanna szabadulhat. A börtön Michaelt kéri meg arra, hogy szabadulása után gondoskodjon róla, hiszen senki más nem tartotta vele a kapcsolatot, csak ő. Találkoznak. Hanna öregasszony lett, és megtanult olvasni, de a fiú nem látja meg többé benne a régi asszonyt.

A regényből készült film óriási siker. Nyert egy csomó díjat. Én végre most láttam, dvd-n, és ez is ad nekem éppen elég gondolkoznivalót. A filmből inkább az egyéni történet, az egyéni konfliktus rajzolódik ki plasztikusabban: Michaelnek titkolnia kell az idősebb nőhöz való viszonyát a családi háttere miatt az ötvenes években, a nő bűnössége miatt a hatvanas években, és az önmagával való szembenézés sikertelensége miatt a hetvenes és a nyolcvanas években. Így ez a titkolózás, és bezárkózás énje részévé válik. A film főleg az ő dilemmájára fókuszál, és ez a megközelítés is megállja a helyét. Különösen értékeltem, hogy ez a hollywoodi szuperprodukció mert nagyon hideg színekkel operálni, nem félt az élet egyszerűségét megmutatni az NSZK-ban az ötvenes években, majd a fejlődést jól érzékeltetni a modern tárgyalóteremben, és Michael életének külsőségeiben, de hasonlóan egyszerű eszközökkel. A filmet a két férfi főszereplő viszi a vállán (Winslet Oscarja ide, vagy oda): David Kross, aki a fiatal, és Ralph Fiennes, aki az érett Michaelt játssza.

Zavarbaejtő, megrázó élmény.