2010. május 16., vasárnap

Kokas Klára


Úgy érzem, feldolgozhatatlan az a fájdalom, amit érzek, hogy Klári néni örökre elment. Tanító mesterem, szeretett jó barátom volt. Mindenben megjelenik, ami körülvesz. Szeretett népdalait énekelve, Bach-ot hallgatva, Mozart Reguiem-jét végigbőgve, s a kisgyerekek csillogó szemű kölyökcsikózásában. Ijedten kapom fel a fejem, ha késő este csörög a telefon. De nem az ő örökké fényes, kedves hangja szól....

Tegnap sokan búcsúztunk tőle. Családja, barátai, tanítványai, tisztelői. Az eső azóta elmosta az emlékére ültetett japán cseresznyefára tűzött szalagocskákat, rajta ügyetlen, dadogó, könnyes gondolatainkat. Az emlékpadra ugyan bármikor lekucoroghatunk, ha arra járunk, de ő már nincs. "Elment a madárka, üres a kalitka...."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése