2010. június 30., szerda

A régi ház körül...















"A régi ház körül öregszik minden,

a kert, a fák, a fal, a bútorok.

...Egy kisgyerek dereng emlékeimben,

egy kisgyerek, ki már nem én vagyok."








2010. június 29., kedd


M.F.barátomnak vígasztalásul: ezek még vannak. S ez nem is kevés.

(Lehet, hogy mégsem vagyok pesszimista?...)



Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,



a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzem,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,



már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.
Oravecz Imre: Örömóda

2010. június 28., hétfő

Füst Milán: Ez mind én voltam egykor - részlet

Szeretetet akartál adni Tahtúr fiam, és vártál is szeretetet, csakhogy az emberek általában nem szeretik egymást, ők javarészt senkit se szeretnek. Rokonaidtól meg éppen jóságot vártál, de ők rosszak. Ez is elég általános jelenség, nem igen szoktak törődni egymással. Benned van hősiességre való hajlam, tudom, tehát, mikor egyszer szükséged lett volna barátaid önfeláldozó bátorságára, meggyőződésükért, vagyis ügyedért való kiállásra, akkor csalódottan néztél szét, – nem volt körülötted senki. S most mit tanácsoljak neked, mire tanítsalak? Amit vártál, nem igen létezik, csak ritkán. Épp ezért mondjam azt, hogy légy te is olyan, mint a többi és ne légy vakbuzgóan áldozatkész, szeretetedet ne ontsad? Nem tehetem. Már azért sem, mert vannak emberek, akik szolgálatra születtek, mint te is és bizony én is… Mi nem merünk még unalmasak se lenni. S ilyenek különösen az árvagyerekek. Márpedig te is félárva voltál, én is, magam én apám, te anyád révén. Neked is meg kell tehát várnod azt, amit az élet a nagyon jóakaratú emberekkel művelni szokott.

2010. június 27., vasárnap

Kinyílt a Rózsa


Nem csak a kultúra van jó kezekben, hanem az oktatás is.

Néhány részlet Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár HVG-beli interjújából:

A hetvenes-nyolcvanas években MSZMP-tag volt, hogy iskolavezető lehessen. A kérdésre, hogy megbocsátott-e már magának e ballépéséért, így válaszol:

- Feldolgoztam, de nem tudom elfelejteni. […] nehezen éltem meg, amikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen kiszolgáltam az idegen hatalmat. Mentségemre szóljon, hogy a valós információktól elzárva […] fel sem fogtam az ördögi tökéllyel működtetett, hazug és manipulatív rendszer lényegét.

A rendszerváltozás után aztán visszatért a gyökerekhez. Így történt:

- Láttuk, ahogyan a kislányunk és vőlegénye értékalapra helyezik a párkapcsolatukat, és azt tanácsoltuk nekik, hogy Isten előtt kössenek házasságot. Menyegzőjük szinte misztikus pillanata bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam.

2003-ban aztán belépett a Fideszbe, majd

- 2006-ban Orbán Viktor elnök úr javaslatára és biztatására képviselő lettem. Ekkor hívott meg a KDNP frakciójába Semjén Zsolt úr […] A két elnök egyetértő támogatását bírva örömmel elfogadtam a hívást, hiszen a kereszténydemokratákhoz köt az értékrendem. […] Ismét csak hazataláltam.

- És hogyan kívánná ezt a harmóniát megosztani a letargikus magyar néppel?

- Az emberek többségének már attól is más a lelkiállapota, hogy érzi, nagy változások küszöbén állunk. Az, hogy megtisztul a közélet és hogy az ország vezetőit … az önzetlen haza- és emberszeretet vezérli, óriási lelki energiákat szabadít fel. […] rövidesen szét fog oszlani a letargia köde.

- Mi lesz majd az irányvonal az ön regnálása alatt? Mire számítsanak a diákok a buktatás visszaállításán és valamifajta kötelező etikatan bevezetésén túl?

- Mivel meggyőződésem, hogy az iskola a tudás gyarapításán túl a teljes ember erkölcsi, egészségre nevelésére hivatott, végre az oktatásban is helyükre kerülnek az alapértékek. Lesz rend, munka, kötelességteljesítés, de jókedv és jutalmazás is.

Naggyon érdekes. Az egyik ilyen "érdekesség", hogy vajon mit jelent az, hogy "értékalapra helyezik a párkapcsolatukat"? Látszólag nem sok értelme van, hisz eddig is mindenki a saját értékei alapján választott társat. De valószínűleg ezután ezt csak a kormány (?) és/vagy H.R. értékeinek megfelelő emberrel tehetjük meg. Felteszem lesz valami bizottság, amelyik előtt bizonyítani kell az azonos értékalapúságot. Vajon mi lesz a sorsuk az eddigi nem eme érték szerint kiválasztott társaknak? Vajon már születéskor megszabják, hogy ki kivel házasodhat? (Mert ugye vadházasságról szó sem lehet!)

A másik "érdekesség", hogy az iskolákban is helyükre kerülnek az alapértékek. Én sok év óta tanítok, de megkérem H.R. elvtársnőt, hogy ne aggódjon az én értékrendemért. Az eddig is szilárd alapokon nyugodott (ellentétben az övével...) s iskolánkban eddig is "rend volt, munka volt, kötelességteljesítés, de jókedv, jutalmazás is." S letargikus éppen ettől a stílustól lettem, amely éppen olyan, mint imádott vezetőié.

2010. június 23., szerda

Ne legyen augusztus 20-i tűzijáték!




Fontosabb dolgokra kell most a pénz.

2010. június 8., kedd

Bölcsek a bölcsőben




Egy kincset fedeztem fel az Ünnepi Könyvhét forgatagában. Alison Gopnik könyvének címe nem tré­fás és túlzó me­ta­fo­ra, hanem mély és ko­moly ana­ló­gia, mely a fej­lő­dés­lé­lek­tan mai gyer­mek­ké­pét sű­rí­ti ma­gá­ba. A mű köz­pon­ti té­zi­se sze­rint a cse­cse­mő ve­le­szü­le­tett el­mé­let­al­ko­tó ké­pes­ség­gel jön a vi­lág­ra, mely­nek se­gít­sé­gé­vel a világ kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­i­ről szer­zett ta­pasz­ta­la­ta­it ko­he­rens rend­sze­rek­be, úgy­ne­ve­zett "naiv el­mé­le­tek­be" szer­ve­zi. Ez az ösz­tö­nös el­mé­let­al­ko­tó ak­ti­vi­tás pedig erő­sen em­lé­kez­tet a fel­nőtt ku­ta­tók tu­da­tos te­vé­keny­sé­gé­re.
Nyis­suk ki hát a gyer­mek­szo­ba aj­ta­ját, és les­sünk be a böl­cső­be! Amit lá­tunk, az nem más, mint maga az ár­tat­lan­ság, te­he­tet­len­ség és gon­do­lat­ta­lan­ság. De va­ló­já­ban a böl­cső­ben a leg­nagy­sze­rűbb elme fek­szik, a leg­ha­té­ko­nyabb ta­nu­ló­gép, mely csak lé­te­zik az uni­ver­zum­ban...


Klári néni mondta sokszor, hogy "mindent megadnék érte, ha egyszer a fejükbe látnék, mi megy végbe ott." Ő is "együltében" olvasta volna el ezt a könyvet, mint én is.


2010. június 7., hétfő

Van egy hely...




Pilinszky János: Egy szép napon


Mindig az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás,visszafogad szelíden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.
Mindig,
mindig is hazavágytam.

2010. június 4., péntek


Ma délután Gáborék a Jókai téren. Megint csuda volt. Humor, könnyes nevetés, kikapcsolódás. Újból napokig hordozható szép emlék.

2010. június 3., csütörtök

Kalotaszeg




Ez a drága, édes néni Vince Zsebe Kata, legismertebb kalotaszegi íróasszony.

1974-ben, 88 éves korában meghalt. Több, mint 50 éven át írta a szebbnél-szebb mintákat. Nehéz gyermekkor és cselédsorban töltött fiatalság után Magyarvalkóra ment férjhez. Gyerekei nem voltak, így egész idejét az írásnak szentelte, öreg napjaiban, özvegysége, betegsége idején is ez volt fő foglalkozása, öröme, életének tartalma. Varrni is tudott, írásos hímzéssel díszítette ruházatát: bujkáját, mellényét, kötényét. Halotti lepedőt is varrt magának, és úgy hagyatkozott, hogy ha meghal, feje alá első munkáját, a selyemkendő-mintás kispárnát tegyék.
Sajnos művészetét senki sem örökölte.
Bár élne még sok olyan ősasszony, mint Kati néni, Csókos Varga Györgyi, vagy Kokas Klára. Bár maradtak emlékek utánuk, hisz Kati néni rajzait is felgyűjtötték, de kincsteremtő lelkük nagyon hiányzik ebben a silány világban.


Pompás magyarok, templomból jövet
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő júniusi Nap.
Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves
És tarkaságban annyi nyugalom
És fehér és piros és virító sárga,
Izgató kék és harcos barna szín
S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,
Ékes párták, leesni áhítók.

/Ady Endre: A Kalota partján/