2010. december 2., csütörtök

Szavak


A Csendes -óceán déli részén, a Salamon szigeteken a benszülöttek a favágás különös módját űzik. Ha a fa túl nagy ahhoz, hogy fejszével kivágják, akkor ordítással döntik le. A varázserejű favágók pirkadatkor felkúsznak a fa tetejére és teli torokból üvöltenek egy nagyot. Ezt aztán harminc napon át minden reggel megismétlik, míg végül a fa elpusztul és kidől. A kiabálás állítólag megöli a fa szellemét. A sziget lakói azt mondják, a módszer eddig még mindig bevált.
Ó, micsoda naív ártatlanság, mily elbűvölően primitiv szokások! Fákkal ordibálni, na persze. Micsoda primitivség! Igazán sajnálatos, hogy nem ismerik a modern technika és a tudományos gondolkodás vívmányait!

Én? Szoktam kiabálni a feleségemmel, a telefonnal és a fűnyírógéppel, a tévével, az újsággal, a gyerekeimmel. Többen állítják, hogy láttak már az öklömet rázva az éggel is üvöltözni. A szomszédom sokat kiabál az autójával, az idén nyáron pedig egyszer egy egész délutánon át ordítozott egy létrával. Mi, modern, tanult, városlakó népek kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel - a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás..
Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos azt hiszem a Salamon - szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét.
Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak a szívünket törik össze...
Robert Fulghum
akinek nagyon szeretem a könyveit. Az összeset.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése