2011. november 14., hétfő

Nekem az ég

video

Nekem az ég régen is kék volt
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most
s nagyon szerettem ezt a
már nem szeretem várost

Nekem a jó régen is jó volt
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak föl én is buzgó
megkésett panaszosnak?

Nekem a rossz régen is rossz volt
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most-merész a hőssé
horgadt szókimondókat

nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben

Kányádi Sándor

2011. november 11., péntek

Mindig

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.

Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is továbbmentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
Juhász Gyula

2011. október 30., vasárnap

Homlokomon hordom a jelet



Béke szállt szívemre,

ahogy az óriástölgyek közt

lassan, elmerengve

meleg őszi napsütésben

színes levélszőnyegen

roppanón lépkedve

sírodhoz értem, köszönve neked,

mintha kicsit hazaérkeztem

volna... szinte irigykedtem,

ahogy ott csendben

lelked valahol távol,

messze megpihen...

Már egy évtized sincs,

s éveim száma a te korod

mutatja, amikor te

ideérkeztél, hosszú

szenvedés után

csendben megpihentél.

Szinte óhajtom magamnak

most melletted

ezt a virágokkal díszített

nyugalmas helyet,

mert nincs sok idő, s még

annyi mindent szeretnék

elmondani neked.

De élni kell, míg lehet,

s most lásd, gyertyát gyújtok,

míg beszélgetek veled,

a virágok értőn hallgatnak; lassan

búcsúzom s újra itthagylak.

Nem sírok, jó? Végzem a dolgom,

ahogy rendeltetett - igyekszem jól,

de néha rosszul -,

teszem amit lehet, s hiszem,

majd találkozunk...

hisz én is homlokomon

hordom a jelet... tudom,

hogy porból lettem,

s valamikor egyszer

- s talán nemsokára -

én is porrá leszek.

Jószay Magdolna

2011. október 28., péntek

Itt ülök csendben



Itt ülök csendben

nem szól zene sem

s már teljes egy órája

a telefon sem rezzen

egyik sem...

hihetetlen

jó a csend most

s gondolataimban járok

s illanok éveket-évtizedeket

bejárom a messze végtelent

csak a szél dübörög

ritmust az ablakon

szívverésem lassul

kezem ellankad

doromboló macskámon

s a csendes álom

puha takarót

szór rám.

Jószay Magdolna



2011. október 27., csütörtök

Tulipánfejű kakasok

Lelkemből kelve világra,
dalaim tollasodjatok,
táncoljatok ti sarkantyús
tulipánfejű kakasok.

Ágaskodjatok vállamon
hívjatok új hajnalt nekem,
Kukorékolva köznapon,
pirossal nyomott ünnepen.

Ne cibáljátok hajamat
hogyha a búbaj rámesett.
Fölfuvalkodva vörösen
védjétek meg a szívemet.
NagyLászló

Ez a tulipánfejű kakas az én emblémám, jelem. A verset hozzá most kaptam ajándékba egy barátomtól. Szeretem. Köszönöm T.

2011. október 25., kedd

Esik az eső

Az eredeti felvételen Rostás Károly, cigány nevén Huttyán énekel. A Szolnok megyei Öcsödről való. Már nem él. Még a 80-as években meghalt a szolnoki börtönben. Ezt a nótát a Deep Forest-nek énekelte fel, s ők ügyesen összevágva világhírűvé tették. Fájdalmasan nyers hang, mégis van benne valami varázserő. Engem elvarázsolt.


video

És a Deep Forest feldolgozása a Freedom Cry-hoz:


video

2011. október 24., hétfő

Ady Endre: Ugrani már: soha

video

Életművészet

Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni és nem tetszelegni:
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végig menni;
a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül.
Tatiosz

2011. október 23., vasárnap

Kultúrlábnyomok


Sok mindent nem szeretek városomban, de szerencsére több minden van, amit igen. Vannak kedves helyeim, ahova rendre visszatérek, csak úgy, nézelődni, szívni a levegőjét. Egyik ilyen a Dóm kőtár, ahova legutóbb budapesti barátaimat vittem el. Vannak a Király utcában kedvenc kézműves és rövidárú boltjaim, s akkor még nem említettem fő kedvencként a Mecseket, aminek minden kis zugát, lejtőjét ismerem. Van örökbefogadott fám, ami mellett nem megyek el egy simogatás nélkül.
Ha egy város szóba kerül, akkor sorolják művészeti, történelmi nevezetességeit. Igen, ez a külső. De mint egy embernél is, a külső mögött egy személyiség van, amit csak a legközelebbi barátok, családtagok ismerhetnek, s talán nem meredek a hasonlat, egy város mindennapi életéhez a külső mellett hozzátartoznak jellegzetes figurái. Aki régóta él Pécsett, az bizonyára emlékszik, vagy legalább hallott róla, hogy itt élt a "Darányi bácsi", s talán még mindig él a "füttyművésznő". Ki ne ismerné "Leonardót", a rendőrt, de az idősebbeknek talán még ismerős a reklám: "sparheltviksz a kályhafényesítő", amit egy hatalmas testtel és hatalmas hanggal "megáldott" asszonyság ordított a verőfényes pécsi délelőttökbe.
A nyáron fehér lábnyomokat fedeztem fel néhány ismert helyen a városban. Akkor még nem értettem, hogy mik is ezek. Mára kiderült: pécsi nevezetességek kaptak járdára festett "kultúrlábnyomokat". Nagyon örülök ennek. Érdekes, kedves, emberi gesztus, amit olyan jellegzetes mai figurák kaptak, mint a virágárus a Kórház téren, a vak zenélő fiatalember, a könyvárus Levente kutyájával, vagy Pelényi Margit építész Citroen Kacsájával együtt.
Őket már nemcsak az emlékezet őrzi majd, hanem a lábnyomok is, míg le nem mossa az idő.

2011. október 22., szombat

Liszt Ferenc

A 19. század zeneművészetének egyik vezéralakja volt.Utolsó korszakának műveiben olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a 20. században elsősorban Bartók Béla művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra. Mint zongoraművész máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása a legnagyobb előadóművészek közé helyezik.
Közismert, talán néha "agyonjátszott" zongoraművei helyett gyönyörű Ave Maria-jával emlékezem meg róla.

video

2011. október 9., vasárnap

Szavakból katedrálist

Hatalmas öröm töltött el, amikor először hallottam Jordán Tamás és Fűzfa Balázs "A 12 legszebb magyar vers" programjáról. Nem kevesebb jutott eszükbe, mint hogy országos, sőt már határon túli turnéra indulnak egy-egy magyar verssel, amit aztán az adott helyszínen több száz diák együtt mond el, Jordán Tamás vezényletével. Ez nekem nagyon tetszik. Kányádi Sándor mesélte, hogy egy közönségtalálkozón egy kisgyerek azt válaszolta a kérdésre: Mi a vers? "A vers az, amit mondani kell." Igen, mondani kellene, sokszor, sokunknak. Nem feltétlenül közönség elé kiállva, nem. De hangosan olvasgatva, dudorászva, játszogatva a szavakkal, s őrizve tovább a lelkünkben a szavak varázsló erejét, melegét. S ha kicsi gyermek van körülöttünk, ez szinte kötelező.

Jordán Tamás szerint: "nagy élmény és szerencse, hogy a gyerekek részt vehetnek egy ilyen jellegű programban. Itt most szavakból építünk egy katedrálist. Magával ragadó élmény volt, ahogy közel ezren egyszerre, nagy odafigyeléssel és fegyelmezettséggel mondták el a strófákat."

Szóval öröm. S csak csendben remélem, hogy a résztvevő gyerekek nemcsak az "akció" miatt fognak majd kezükbe egy verseskötetet.


József Attila: A számokról


Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,

mintha sok 1-es volna az irkában.

Hanem ezek maguk számolódnak

és csodálkozik módfelett az irka,

hogy mindegyik csak magára gondol,

különb akar lenni a többinél

s oktalan külön hatványozódik,

pedig csinálhatja a végtelenségig,

az 1 ilyenformán mindig 1 marad

és nem szoroz az 1 és nem is oszt.


Vegyetek erőt magatokon

és legelőször is

a legegyszerűbb dologhoz lássatok

adódjatok össze,

hogy roppant módon felnövekedvén,

az Istent is, aki végtelenség

valahogyan megközelítsétek.

2011. október 8., szombat

2011. október 3., hétfő

Indián nyár

Talán tudok újból írni. A sok változás, ami az életemben történt, valahogy lecsendesített. A nagyon fontos történésekről nem tudtam írni, a lényegtelen apróságokról pedig nem szoktam. Hosszú ideig nem találtam a helyem, csak tébláboltam magam körül. Talán lassan magamhoz térek, s kinyitom az ablakot, hogy bejöhessen, ami be akar jönni.
Talán ez a csodálatos indián nyár élesztett fel. A legkedvesebb évszakom. Amikor a nap már nem éget, hanem bársonyosan símogat. Amikor már meztelenül, "egyszállepedősen" nem lehet aludni, de a bőröm még őrzi a nap illatát. Amikor korán reggel már merészség mezitláb a kertben bóklászni, s a hajnalok azt a semmivel össze nem téveszthető csípős, füstös ősz-szagot lehelik rám. Igen, ez az indián nyár. S a színek! Most nyoma sincs még az ősz rozsdás-barnás-vöröses árnyalatainak. Annyi minden őrzi még a nyár napsugaras sárgáját. Hát, ezt annyira szeretem, hogy feléledtem tőle. S ha nem jut eszembe, hogy nemsokára sötét lesz, hideg és eső, akkor talán újból élek.











2011. július 7., csütörtök

Vagy-vagy

Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy a fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony símogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

Reményik Sándor

2011. július 2., szombat

Számvetés

"Túlkevés volna halhatatlanságnak,

hogy szépen voltunk élhetetlenek."


A számvetések, búcsúk idejét élem. Nem éppen vidám napok, de tudom, az élethez tartoznak, ezért próbálom kihámozni belőlük a szépet, hogy majd, ha húsz év múlva egy padon űlve, az alkonyati nap símogatásában elábrándozom, akkor ezek jussanak eszembe. (Hú, de giccses! :-)
Most még Garai Gábor gondolatai melegítették meg szívemet, s ez még nem annyira vidám.


Csak esti séta ez, vagy évek óta
járjuk? Cipőnkön vastagszik a por.
Hová, barátom? Álljunk meg egy szóra:
legjavunkat elhagytuk valahol.

Emlékszel még? Hogy esküdtünk jövőre
és küldetésre; mint tán senki sem!
S már-már - ne szépítsd - függünk a világon,
fületlen pitykék, fölöslegesen.

Úgy indultunk tizennyolc éves fejjel,
hogy holnapután próféták leszünk...
Jaj, nem az bánt, hogy nincs hírünk, hatalmunk,
mégcsak az sem, hogy üres a zsebünk;

de arra szegődtünk, hogy mindenestül
visszhangozzék bennünk e nemzedék.-
Számláld csak össze, mit tettünk azóta,
szedd ki a javát: alig egy marék.

Alig egy marék, ifjúság iszapja
az is: elmerül, minek menteni.
Gyógyíthatják-e férfi-gondjainkat
kamaszkorunk balzsam-emlékei!...

Verd le a port! Addig tart ez a séta
- s szűkül az út, szűkül szemlátomást -
míg megtanuljuk méltón elviselni
a reánkmért egyetlen vallomást,

s hazatalálunk - vándor céhlegények -,
ujjunk hegyében érik a remek.
Túlkevés volna halhatatlanságnak,
hogy szépen voltunk élhetetlenek.

2011. június 30., csütörtök

Boldogság

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta, a boldogság kulcs az élethez.

Amikor iskolába mentem, és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: boldog.

Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet."

2011. június 26., vasárnap

Búcsú a tanyától

Nehéz búcsúk ideje a mostani. Legnehezebb talán a szeretett, kedves tanyámtól való búcsú volt.
Majd megszakadt a szívem.
Amit a rózsák magukhoz öleltek
az nem csupán egy ház,
és annak udvara volt,
hanem maga a
szeretet, a szabadság, a boldogság.
...és már hiába vágyom, a múltam megszökött...



2011. június 5., vasárnap

Minden változik

Minden változik. Újra kezdeni
utolsó lélegzeteddel is lehet.
De ami megtörtént, megtörtént. És a vizet
amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted.

Ami megtörtént, megtörtént. A vizet
amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted,
de minden változik. Újra kezdeni
utolsó lélegzeteddel is lehet.

Bertold Brecht

2011. május 25., szerda

Camino

Három évvel ezelőtt ezen a napon indultam útnak, hogy végiggyalogoljam a 800 km-es zarándokutat Észak Spanyolországban, a Pireneusok alatt. A végcél Santiago de Compostella, Szent Jakab sírja, ami fölé csodálatos katedrálist építettek.
Annyi ostobaságra büszkék az emberek.Azt gondolom, ez nem volt ostobaság.
Életem legkülönlegesebb, legnehezebb, legszebb emléke lett. Nagyon sokat tanultam a kemény próba elé állító úton.
Szeresse- még életében - mindenki a napot!
Szeresse az esőt!
Szeresse a tiszta levegőt!
Szeresse az erdők madárcsendjét!
Megköszönni az életnek minden pici örömöt, amit az élet ad!
Nem attól lesz valaki több, ha mindent kevésnek tart, attól lesz több, ha megtalálja a pillanat örömét, s megbecsüli azt.
BUEN CAMINO! Már örökre a lelkemben marad.






Posted by Picasa

2011. május 17., kedd

Barangolások

Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban, amikor észrevétlenül vállamra ült az Idő, és csendesen figyelmeztetett a sok tegnapra és a fogyó holnapokra.

Fekete István

2011. május 14., szombat

Virágaim










Szeretem a tanyánk névtelen kis virágait. Tudom, hogy valójában mindegyiket elnevezték valahogy, de mégsem olyan feltűnőek, mint harsányabb társaik. Soha nem mondjuk, hogy látod, kinyíltak a százszorszépek , meg nézd, már virágzik a boglárka. Azt bezzeg azonnal észrevesszük, hogy ágaskodnak a tulipánok, illatoznak a rózsák, harsognak a pünkösdi rózsák, a kardvirág, mint egy királylány pipiskedik fodros ruhájában. Pedig ezek csak rövid ideig díszítik a kertet, de az én szerénykéim akkor is megbújnak a fűben, mikor nemesebb rorkonaiknak már híre-hamva.

Persze mind szeretem, de különösen tanyánk névtelen kis virágait.


























2011. május 1., vasárnap

2011. április 23., szombat

2011. április 18., hétfő

Ne add fel!

Legjobb barátomnak idézem itt fel Pablo Neruda gondolatait. Tudod: amíg dobog a szíved, rádtalálhat az érzés...Ne add fel!
lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,

aki nem olvas,

aki nem hallgat zenét,

aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,

aki mindig ugyanazt az utat járja,

aki soha nem változtat támaszpontot,

aki nem meri öltözete színét cserélni

vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt

és az izgalom örvénylését,

amely a szeme fényét gyújtja

és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni

mikor boldogtalan

a munkában vagy szerelmében,

aki nem mer veszélyt vállalni

az álmai megvalósítására,

élj most!

légy merész ma!

cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!

Ne vond magadtól meg a boldogságot!

2011. április 16., szombat

Akárcsak a fülemülék

Zimányi József Naomi című könyvecskéjéből való a következő gondolat:

"Egy madártani tudós megfigyelései közben egy érdekes jelenségre lett figyelmes. Amikor a fülemülefiókák kibújnak a tojásból, a fülemüle apukák éjjel-nappal énekelnek nekik. Tudni kell, hogy a fülemüléknél csak a hímek énekelnek. És ennek a tudósnak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a fülemüle apuka éjjel-nappal? Miért nem elég csak nappal? Kivett három fiókát a hímek közül. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Majd eljött a kirepülés ideje, és ez a három, amelyiknek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük. Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert az a kis apaállat azzal a csöpp agyával tudja, nekem hat hetem van, hogy beleénekeljem a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt."


Ez nekünk, szülöknek - az apukáknak is - a felelőssége. Hogy elegendő bíztatást, mosolyt, szeretetet, odafigyelést adjunk gyerekeinknek, és el ne felejtsük megtanítani őket mosolyogni.


Mindez ma egy meghitt családi összejövetelen jutott eszembe. Jó volt együtt lenni szeretetben, meghitt, könnyes-nevetős beszélgetésekben. Hálás vagyok szüleinknek, nagyszüleinknek, hogy sokszor bizony nagyon nehéz helyzetben, lemondásokkal együtt, de fáradhatatlanul, éjjel-nappal beleénekelték a szükséges dallamot a szívünkbe.

2011. április 10., vasárnap

Költészet Napja


József Attila ÁPRILIS 11


A talló kalászait hányva


S a verebek közé belesvén


Nagy szél kapott föl egyszer engem


Hirtelen, április estén.


Gyerekeit kereste arra


S engem talált ott épp az útban.


Bömbölt, örült s én mosolyogva


Rengeteg mellén elaludtam.


Vitt falvan, földeken keresztül,


Meghempergetett jó sárosra,


Cibálva és kacagva vitt egy


Pesti, csatakos külvárosba.



Az uccán vídám jasszok lógtak


S még vidámabban verekedtek,


Kiabáltak, kiabáltunk és


A jasszok végül berekedtek.


Mondom, valami nagy ünnep volt,


A hívek templomokba mentek


És reszketve, szomorú kézzel


Áldották őket meg a szentek.


S hogy a harangok búgtak, fölnőtt


A szívekben nagy, esti béke.


A gyilkos végzett emberével


S úgy menekült, kalaplevéve.


Reménységnek és tulipánnak


Kicsikis deszka-alkotmányba


1905-ben ígyen


Iktattak be az alkotmányba.


A kártyás munkásnak fiúként,


S a szép, ifjú mosóasszonynak,


Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,


Fejkendóbe kötözött gondnak.


A szegényasszony rég halott már,


De fiát a szél el nem hagyja,


Együtt nyögünk az erdőn éjjel


S együtt alszunk el virradatra.


(1925.)


video

2011. április 3., vasárnap

Tanyai hangulatok










Végre igazi tavasz volt hét végén, bár a házban még hideg volt, kicsit be kellett gyújtani a kályhába, de kint tombolt a természet. Méhek döngtek, virágillat töltötte meg a levegőt, sárgák, rózsaszínek, lilák, pattanó rügyek, kibomló levelek. Szeretem a tavaszt.



2011. március 29., kedd

Ismét a Csík


Már legutóbb a budapesti koncertjükön megtudtam, hogy márc.24-én Pécsre jönnek. Ráadásul a Kodály Központba. Már két héttel előtte minden jegy elkelt.

Fergeteges est volt. Csík Jánosék valami olyant találtak ki, amitől a fiatalok megszerették a népzenét. Egy kis Lovasi, egy kis Quimby, most éppen Ferencziék, remek humor, szívből játszó muzsikusok, igazi örömzene, s amerre járnak telt házas koncertek. Ha lenne kalapom, leemelném előttük.
Aki végighallgatja ezt a felvételt, s nem lesz jókedve, az menthetetlen.

2011. március 28., hétfő

Óraátállítás, avagy...


Descartes esete Krisztina királynővel

Újból kölcsönvettek tőlünk egy órát, hogy majd valamikor ősszel visszakapjuk. Nagyon nehezen viselem ezt az időszakot, amíg megszokom, hogy egy órával korábban kell felkelni. Este persze friss vagyok, éjfélig molyolok, nyüzsgök, aztán jön a reggel, s kíméletlenül megszólal az ébresztő óra. S hogy mi köze mindehhez Descartesnek? René Descartes francia filozófus, matematikus, 1596-ban született. Sokoldalú, érdekes egyéniség volt, aki bejárta Közép-Európát, teljesen a tudománynak szentelte életét. A késői felkelés, s a jó meleg szoba létszükséglet volt Descartes számára. Már kicsi gyermek korától megengedték neki, hogy akkor keljen, amikor akar, s állítólag 30 fokos melegben érezte igazán jól magát. Rendesen 11 óra előtt nem kelt fel.

Filozófiai munkássága - szerencsétlenségére - Krisztina királynő figyelmét is fölkeltette. Hol hízelgő, hol erőszakos leveleket kezdett kapni tőle, majd 1648 decemberében hivatalos meghívás is érkezett számára a svéd királyi udvarból. Felkérték arra, hogy a királynőt oktassa filozófiára. Descartes 1649 februárjában igent mondott, és 1649 szeptemberében Stockholmba utazott.

Krisztina királynő egy sportos, kissé férfias nő volt. Hajnali ötkor már lovagolni ment, s utasította szegény filozófust, hogy ebben a hajnali órában ő is jelenjen meg a palotában. S ez még nem volt elég csapás, a svédországi klíma, a hideg szobák, fagyos hajnalok kikezdték Descartes egészségét.

1650. február 1-én tüdőgyulladással ágynak esett, és tíz nap múlva Stockholmban örökre lehunyta szemét. Sok tudománytörténész a mai napig nem tudja megbocsátani ezt Krisztinának; igazságtalanul - hiszen szándékosságról szó sem lehetett - őt vádolják Descartes haláláért.

Hát, megyek is aludni, bár biztos nem halok bele, de még pár napig nem vagyok teljesen magamnál, amikor ki kell bújni az ágyból.

2011. március 26., szombat

Gyümölcsoltó Boldogasszony


Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldog- asszony ünnepe, Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása ünnepe. Vagyis a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a katolikus egyház legrégibb ünnepei közé tartozik. Első felemlítését keleten már az 5., nyugaton a 7. században találjuk. Az ünne­pek rangjára XIII. Leó pápa emelte.

Mi magyarok gyönyörű nevet adtunk ennek az ünnepnek: Gyümölcsoltó Boldogasszony.
A hagyományban ezen a napon János bort ittak, hogy növekedjék a fák vére-tüze; s kukoricát pattogtattak, hogy nyíljanak, pattanjanak ki a rügyek. A Gyümölcsoltó Boldogasszonykor beoltott fákat aztán nem volt szabad megnyesni, bántani, de minden esztendőn ezekről szedtek oltóágakat. Ez a nap hozza haza az énekesmadarakat. Derült idejével jó termést ígér.
Csodálom Máriát!

Egy életerős fiatal lány, tele álmokkal, tervekkel a jövővel kapcsolatosan. Szeretem magam elé képzelni ahogyan jegyesével, Józseffel együtt vannak, csacsognak, szövik a terveket, a jövőjükkel kapcsolatosan, bejárják Názáret szép tájait, hogy megálmodják kis családjuk otthonát.... És akkor jön az angyal egy hatalmas kéréssel, egy ismeretlen, életre szóló feladattal, Isten akaratával.
Mária nagysága abban áll, hogy igent tud mondani a jó Istennek. Képes elengedni mindazt miben addig hitt, mit addig kis szívében építgetett, és ki tudja mondani Teremtőjének az igent.. Ez olyan, mind amikor az akrobata, fent a magasban elengedi a kezében lévő biztos trapézt, és bukfencet vetve a levegőben, egy halálugrással társa karjai közé veti magát. Mária bizalommal, mindent elengedve repül, és a jó Isten gondviselő karjai felfogják őt.
Böjte Csaba

2011. március 25., péntek

Weöres Sándor

Konferenciáról hazamenet, a gyönyörű, melengető napsütésben sétálgatva, betévedtünk egy galériába, ahol textilekbe hímezve, festve, szőve, Weöres Sándor verseket olvashattunk.
Megint telítődtem játékosan incselkedő, földi léten túli, varázsló gondolataival. Itthon aztán első dolgom volt, hogy levegyem a polcról a Weöres -kötetet, s olvastam, olvastam.
Csak néhányat másolok most ide.

ÉVSZAKOK
A telet tavaszkor
el lehet feledni,
S a tavaszt a télen
nem lehet feledni.

Kétféle óhaj

,,Gyere velem repülni" - szól a darázs a virágnak.
,,Tapadj az ágra mellém" - szól a virág a darázsnak
Az élet idomítása

Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bőrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred.
Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem.
Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött, síp-zenéjével, a kígyóbűvölő uralkodik.
Míly zene, melytől az élet kígyója megszelídül és engedelmeskedik? amely a véges igényeket levetkőző, meztelen, határtalan lélekből árad.
Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem győzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak.
Ha ezt eléred: tétlenséged is tevékeny, mint a napsugár; tevékenységed is tétlen, mint az időjárás váltakozása.

Talizmán

Elmegyek elmenni
maradok maradni
elmegyek maradni
maradok elmenni.

Szaladok szaladni
megállok megállni
szaladok megállni
megállok szaladni.

Fölkelek fölkelni
leülök leülni
fölkelek leülni
leülök fölkelni.

Születek születni
meghalok meghalni
születek meghalni
meghalok születni.

2011. március 23., szerda

Magasztallak



Palya Bea énekelt a minap a Kodály Központban. Szeretem hallgatni, amikor énekel. Szeretem szabad szellemét, bátorságát, szilajságát. Szeretem, ahogy a dalokhoz nyúl. Énekeljen bármit, szilágyságit, francia sanzont, bolgár dalt, vagy akár a "nagyutazást", szárnyal, mint a madár.
Mindig sugárzik, szinte eggyé válik a dallal.
Mint a fenti felvétel is bizonyítja, bárhol, bármikor dalra fakad.

2011. március 22., kedd

Arról, hogy

hallgass a belső hangodra

Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat, hogy másszák meg. Csábító volt a fődíj -finom falatok -, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok: nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
- Úgysem sikerül nekik - mondta egy nyúl és mikor kimondta, három béka le is esett a földre.
- Túl gyengék ehhez! - harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
- A békák nem is tudnak falat mászni - nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
- Le fog esni - morogta a farkas, de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
- Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? - kérdezte a róka.
- Mi a titkod? - kérdezte egy másik béka.
- Gyakoroltál? - szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta:
-Feljebb, feljebb, feljebb! - mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal akik ezt súlykolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni! Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk! Akkor többször érünk fel a csúcsra.

2011. március 18., péntek

Szabadnak születtél



Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád
Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát
Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot
Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod
S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák
Keress magadnak máshol hazát

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek
Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed
Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed
Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet
De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket
Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár
Érted is szól a harang már

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Sose feledd, hogy szabadnak születtél

2011. március 16., szerda

Gyermekkertész

75 esztendős korában váratlanul elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa. Kedves, okos, kellemes ember volt. Komoly tudományos kérdések előadása közben is emberi maradt. Egy csipet humort mindig belecsempészett mondandójába. És nagyon szeretett élni.
Egyik írását idézem most fel emlékezésül.

Régi magyar nyelvünk a gyermekkertész szóval jelölte az óvónőt. Találónak érzem ezt a kifejezést, nekem egyébként is legkedvesebb hobbim a kertészkedés. Imádom nézni azt, hogy az általam elültetett, gondozott, trágyázott növény hogy fejlődik, évről-évre hogyan lesz nagyobb, szebb, hogyan bontakozik ki. Nem az a dolgom, hogy elkezdjem átalakítani, hiszen amelyik növény rózsa akar lenni, abból semmilyen módon nem tudok tulipánt csinálni. De azért, hogy szebb rózsa legyen, rengeteget tudok tenni. Meggyőződséem, hogy a gyermeknevelés lényege is ez. Tehát, hogy megfelelő növényvédelmet biztosítsak, és hogy gyönyörködjem benne, mert sokszor az az érzésem, hogy a növény nekem akar szép lenni, érzi, ha szeretettel bánnak vele, de hogy a gyerek ezt tökéletesen megérzi, az egészen biztos. Ma meg pontosan azt látom, hogy ennek az ellenkezője történik. Amikor a gyerekre nem kell rászólni, a nevelői magatartás, a szülői szerep "kávészünetre" megy. Én meg inkább fordítva gondolom, mert a gyerek nem bírja elviselni, hogy nem veszik őt észre, aztán azért lesz rossz, hogy észrevegyék. Akkor a szülő kétségbe van esve. Ezért gondolom én, hogy az önkiteljesítés, ahogy a növény szárba szökik, és lesz egyre fejlettebb, egyre érettebb, ez az ember fejlődésének valamifajta modellje. És úgy gondolom, hogy meg kell éreznem vagy talán értenem, hogy mivé akar fejlődni ez a növény, most már az ember-növényről beszélek, és abban kell segítenem, hogy abban tudjon a lehető legszebb és a legjobban kiformált lenni, aminek ő elindul.
Nekem ez nagyon tetszik. Igen, a rózsából ne akarjunk mindenáron tulipánt formálni. Az ebbe fektetett energiát inkább arra fordítsuk, hogy a lehető legszebb rózsa legyen.

2011. március 6., vasárnap

Kosarak


Szeretem a kosarakat. Régi időkre nyúlik már vissza ez a szerelem. Igazán akkor teljesedett ki, amikor magam is megtanultam kosarat fonni.
Régen a parasztság téli foglalatossága volt a kaskötés. A levélhullás után leszedett zöldvesszőből különböző tároló kosarakat fontak. Én ezeket a zöldvesszőből font durvább kosarakat fatárolásra használom, ebben hordom be a házba a tüzelőt.
Általában a hántolt, főzött amerikai fűzből fonok kosarat. Ezeket használom aztán bevásárláskor, a kamrában különböző zöldségek tárolására, kenyértartónak, ebben kelesztem a kenyeret, mielőtt a kemencébe rakom, s sorolhatnám tovább.
Másik kedves alapanyagom a trópusokról importált peddig nád. Ebből finomabb darabokat lehet fonni. Kisebb tároló kosarakat varráshoz, nagyobb tálca méretűeket pogácsa kínáláshoz, s egyéb süteményekhez.
Sok haszontalan kosaram is van, amik csak szépek. Melegséget, harmóniát árasztanak.
Szóval szeretem a kosarakat.

ELŐSZÖR végy egy fűzfavesszőt
tedd vízbe, hogy megszabaduljon
kevélységétől, lággyá váljék
hajlékonnyá, megteljen szeretettel
aztán fond meg, mint egy álmot
s ha kész a kosár, beleteheted
a tiszta ruhát, piros és arany
gyümölcsöket, a kismacskákat.
Néha majd nyikorog az éjszakában
de hát így készült a világ
és néha így panaszkodik.

2011. március 1., kedd

Kodály Zoltán: Öregek

Csendélet

Muszály ezt a verset itt megörökítenem, mert amióta elolvastam, nem tudok tőle szabadulni. Szinte hallom a csendet, érzem a porlepte tárgyak és a homályba vesző emlékek semmivel össze nem hasonlítható nagymama illatát. A tétova mozdulatok céltalanságát. Csend. Élet. Élet?

Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi a falról az utolsó sárga
sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
de a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,

a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott, telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben,

a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll

-az ember magára marad az életével.
Oravecz Imre

2011. február 26., szombat

Én vagyok az, aki nem jó...


Ez volt a Csík koncert vége, a zárószám. Presser Gáborral, Szalonnával, Kiss Tibivel. Örömzene!!Csoda, hogy szeretem őket? Nagyon szeretem!
Március 24-én Pécsre jönnek, a Kodály-terembe.

2011. február 25., péntek

Csengery Kristóf: Amulett

A bizalom a Teremtés iránt
kezdetben megvolt, úgy emlékszem. Jó lesz
ott, ahová tesz. Jó lesz úgy és akkor.
Aztán ez elveszett. A múló évek
ledarálták, megették, nem tudom
fölidézni a folyamatot. Annyit
tudok csak: egyszer bennem valami
arra eszmélt, hogy nincs többé. A gyermek
biztonságára vágyom – vagy ha nem lehet,
a könnyűségre legalább, amellyel
a pénzdarab gurul, a falevél
lehull. Egy fényes mondatot szeretnék
amulettként hordani mellemen,
hogy védelmezzen: „átadom magam”.

2011. február 21., hétfő

Hm....

Amikor fiatal voltam végeztünk egy kísérletet. Ez abból állt, hogy patkányokat, amelyek rendkívül okos állatok, olyan ketrecbe tettünk, amelyet középen kis kerítéssel elválasztottunk. Az okos patkány nagyon gyorsan megtanulta, hogy át kell ugrania a kerítést, ha el akarja kerülni az áramütést. Ezután két erősen kondicionált patkányt, akik nagyokat ugrottak, közös ketrecbe tettünk, majd áramütést kaptak. És egyik sem ugrott! Hanem nekiestek egymásnak. Vagyis abban a pillanatban, hogy van egy másik patkány is a ketrecben, rögvest feltételezik, hogy a bajt a másik csinálja. És akkor azt mondtam: “Professzor úr! Most oszlott el minden illúzióm az örök béke iránt. Sose lesz.” Mi ugyanis ugyanúgy viselkedünk, mint a patkányok. Ha valami baj van, elkezdjük marni a másikat.
Popper Péter

2011. február 19., szombat

Dundi angyalok







Zárás előtti utolsó napon eljutottam a kolumbiai Fernando Botero kiállítására a Szépművészeti Múzeumba.
Gyerekkori emlék jutott eszembe, mikor a Vidámparkban az elvarázsolt kastélyban majomkodtunk. Botero képei olyanok, mintha a Louvre festményeit látnánk, csak éppen az elvarázsolt kastély torzító tükrében nézve.
Fantasztikus gazdag a színvilága, szellemes, alternatív, provokáló. Bandzsa dundi hölgyek, Garfield-arcú macskák és más vicces alakok népesítik be a képtár termeit. Nála Mona Lisa is egy dundi angyal.
Fittyet hány mindenre, s hájpacnit csinál a klasszikus festészeti hagyományból.
Botero-nak állítólag Giacometti a kedvence. Nem tudom, hogy igaz-e, de poénnak óriási.















2011. február 17., csütörtök

Ki verné föl lelkünkben a lelket?

A meddő dombok homlokából
Kiemeltük a csillagvizsgáló gondolatokat,
Föl, föl a magasságig
Repülőgépeket hajigálunk
És roppant, visszahulló pályájukkal
Kipányváztuk a madarak birodalmát,
Mozdonyokkal korcsolyázunk messze földre
És kantárt holnap elektromos hajókból dobunk
A sörényes, üvöltő tengerekre,
De emberek, emberek!

Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?
József Attila

2011. február 15., kedd

Maskarások



Jaj de jó!
Micsoda forgatagra kélt a nap,
szikrázó havat tapos a láb,
alább mégsem hagy a hangulat,
mulat az apró, mulat a nagy.


Kavalkád,
hömpölygő áradat,
kerregő kereplő reccsen,
kolomppal, dobbal
olvad a fülemben,
csak ámulok,
bámulom a maskarásokat.
A farsangi vigasságot,
mulatságot vártam nagyon,
s hagyom, hogy az alkalom,
a tánc, vihánc sodorjon
akár hajnalig,
s amíg nagyot sikolt a síp,
levegőt hasít,
hozzá toldom kurjantásaim.


Álarcot?
Ó köszönöm én nem!
Nem rejtek játszi mosolyt
itt a szegleten.
Maradok ma is,
mint bármelyik napon
csupaszon, s ha kell kopaszon,
csak itt leszek vidáman a résen,
vagy kerítésen lógva nézek,
s közben kitanullak
téged és téged!
Kell, hogy holnap is
felismerjelek,
Mikor felöltesz hamis
maskarát,
másik réteget.



Ábrahám István

2011. február 14., hétfő

A barátságról

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.

Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: "Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én." Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: "Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát." Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.
Márai Sándor Füveskönyv

2011. február 7., hétfő

Kokas Klára


"Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat,
mely kilóg az időből."



Éppen egy éve, február 7-én kaptam a döbbenetes hírt, hogy Klári néni meghalt. A magyar zeneoktatás legendás, nagy alakját veszítette el. Nekem mesterem, barátom volt. Gyökereiben felforgatta, átformálta az életemet, hivatásomat. Szeretete melegével ölelt át hosszú éveken át. Ma Timivel telefonon énekeltük együtt: Kőrösfői kertek alatt... Távozása döbbenetében, fájdalmában is fényes és meleg, mint a kis gyertyaláng, amit körülénekeltünk vele.

Klári néni, csókolunk ott az égi hazában...

2011. február 3., csütörtök

Balázsolás



Február 3-án van Szent Balázs ünnepe. Sokaknak már csak gyermekkori emlékük van róla, mert ugyan – mondja a kételkedés – megvédhet-e valakit a toroknyavalyától a kétkarú gyertya fényében osztott áldás? S kik így gondolkodnak anélkül, hogy érzéseiket közelebbről megfogalmaznák, leginkább a babonák vagy legjobb esetben a „ránk ragadt szokások” közé sorolják.


De vajon babonás-e a hívő, vagy csak egyszerű szokásnak tesz eleget, aki ezen a napon az oltár elé járul, s a hajdani szent püspök mennyei közbenjárásáért könyörög az arcába világító gyertyafényben?
[…]
Aki hívő a Balázs-gyertyák fényébe térdepel, még ha arra kérné is Szent Balázs közbenjárását, szíve legmélyén, legvégül mégse a „közvetlen csodára” számít. Annál szinte többet és mélyebbet remél: a szent közbenjárását Istennél. Legvégül tehát Istenre bízza kérését magát is. Igen, aki a Balázs-áldást magára veszi, Isten végső irgalmába vetett bizalmának adja tanújelét. Nem szokás és nem is babona, hanem Isten irgalmába vetett végső, s nagyon is felnőtt bizalmunk megvallására szép alkalom hát a szent ünnepén az oltárrács elé térdelnünk.
Pilinszky János

2011. február 2., szerda

Weöres Sándor versét Koncz Zsuzsa énekli



Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

2011. február 1., kedd

Kilencvenkilenc

De mi történne,
ha eljönne a megvilágosodás,
és egyszeriben rádöbbennénk,
hogy kilencvenkilenc aranydukátunk
a kincs száz százaléka.
Hogy semmi nem hiányzik,
hogy senki nem vett el tőlünk semmit,
hogy a száz sem kerekebb szám,
mint a kilencvenkilenc.
Hogy ez csak egy csapda,
a mézesmadzag, amit elhúztak előttünk,
hogy ostobák legyünk,
hogy húzzuk az igát,
fáradtan, rosszkedvűen,
boldogtalanul és beletörődve.
Csapda, hogy csak toljuk a szekeret,
hogy minden menjen ugyanúgy tovább.
Örökkön-örökké ugyanúgy tovább!
Mennyi minden megváltozna,
ha élvezni tudnánk
kincseinket olyannak, amilyenek!
Jorge Bucay: Életmesék

Persze vigyázat, ha eljutottunk a felismerésig, hogy a kilencvenkilenc is kincset rejt, attól még nem adhatjuk fel a céljainkat. Ez nem azt jelenti, hogy be kell érnünk akármivel.
Mert elfogadni valamit, az nem ugyanaz, mint beletörődni valamibe.

2011. január 30., vasárnap

2011. január 28., péntek

Már az óvodában megtanultam mindent...


... amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.

Íme, amit ott tanultam:


Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bántsd a másikat!
Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel!
Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!
Robert Fulghum

Ugye, hogy benne van a teljesség? S már az óvodában megtanultuk. Ja, hogy az már régen volt?

2011. január 27., csütörtök

Mi van a szívünkben?

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

2011. január 22., szombat

Cseh Tamás




Lehetne legenda, de nem az, hanem a kortársunk, pedig azóta már történelem "az ötvenes évek szűrt levegője" éppen úgy, mint a "sapkában járó nyolcvanas éveké". De szavai a mi szavaink, rubinpiros és fehér babák; Ács Mari, Vetró Irén és Bíró Imre az ismerősünk, a ravaszdi Shakespeare Williamről és Arthur Rimbaud-ról nem is beszélve. Antoine és Desirée, hát persze, János és Tamás, pláne. Pálinkát mérnek-e már, mi történt, lányok, szép fehér babáim...
Bár házmesterünknek már nem küldünk mosolyokat, s Krakkóba se zötykölődünk az expressel, s maradunk, még itt maradunk...De Cseh Tamás elment... Ma van a születésnapja...

2011. január 21., péntek

Mosható, avagy az élet értelme



Egy plüssmaci ült a játékbolt egyik polcán, és nagyon magányos volt. Volt a jobb kezén egy "60 fokon mosható" cédula, azt hitte ez a neve. Mosható nagyon magányos volt, mert az összes játékot megvették mellőle, egyszer csak úgy gondolta elindul, hogy megtalálja az élet értelmét.
Először egy egérrel találkozott, megkérdezte tőle mi az élet értelme?
Az egér azt mondta:
Gyűjtögetni, hogy mindig tele legyen az éléskamra.
Ez Moshatónak nem tetszett.
Másodszor egy macskával találkozott:
Az az élet értelme, hogy dörgölőzzünk mindig a megfelelő lábhoz, így érjük el, hogy legyen jó meleg szobánk, és ennivalónk. Moshatónak ez sem tetszett.
Harmadszor egy kutyával találkozott:
Szolgálni kell a gazdánkat.
Valahogy ez sem volt neki az igazi.
Negyedszer egy elefántot kérdezett:
Az az élet értelme, hogy az élet értelméről gondolkodjunk.
Ezzel sem tudott azonosulni.
Több állatot is megkérdezett, de egyik válasszal sem elégedett meg. Szegény nagyon elfáradt és elkeseredett. Leült egy kilométerkőre fáradtan és nagyon szomorúan. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött, de már ez sem érdekelte.
Egy kislány sétált arra, aki észrevette.- Nahát egy plüssmackó!
A kislány felkapta, és magához ölelte. Mosható hallotta a kislány szívének a dobogását, és akkor már tudta, hogy megtalálta az élet értelmét.
Az életben az a legfontosabb, hogy tartozzunk valahová, valakihez, szeressünk és szeretve legyünk.
A kislány hazavitte Moshatót, aki nagyon sokáig volt ott a szobájában, akivel nagyon sokat játszott, és sok örömet okoztak egymásnak.

2011. január 20., csütörtök

Mindenkinek

.... aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta nagyapám. Gyereket, vagy könyvet, festményt, vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a lezünket.
Ray Bradbury

2011. január 18., kedd

2011. január 17., hétfő

Gyermekek igaza


Az utolsó kisgyerek, aki a hétköznapi józan eszméletlenségből magamhoz térített, hároméves lehetett, és kisfiú volt. Térdére könyökölve, állát öklével feltámasztva ült, s elmerült töprengéssel tanulmányozta egy idős férfi arcát, aki vele szemben utazott a Metrón. Aztán egy idő múlva előrehajolt, és bizalmas, megértő, kicsit vigasztaló - egyszóval semmilyen módon sem jellemezhető hangon azt kérdezte tőle:
- Ugye te már nagyon öreg vagy?
Csak gyerek és költő tud ilyen szavakat kimondani. Csak olyan lény, aki nem tudja, és nem is akarja tudni, hogy vannak idegen emberek, akiket nem szokás megszólítani, és vannak gondolatok, amelyeknek nem szokás hangot adni.
Olyan mondat ez, amely attól ünnepien szomorú és gyönyörű, hogy komoly - és azért komoly, mert a lényegről beszél, tisztán és stilizálatlanul.
Gesztus, amely még nem csorbult ki megkövesedett érintkezési szabályokon, s amelyre csak a kisgyerek képes, mert ahogy Hörderlin mondja, isteni lény a gyermek, míg meg nem merült az ember kaméleonszínében.
Az ő számára még minden lehetséges és nyitott. Ezért tudja megkérdezni azt is, hogy miért fehér a hó, s ezért tud tiltakozni az ellen, hogy ezentúl már mindig fehér lesz, mikor pedig lehetne kék is vagy piros.
A gyerekek vétkeiből is tanulni lehetne. Attól a kisfiútól például, aki úgy kunyerált el osztálytársától egy szelet süteményt, hogy cserébe feleségül ígérte neki négyéves kishúgát, de megértve másnap, hogy mégsem rendes dolog ily módon eladni testvérünket, nem szégyellte jóvátenni, és annak rendje és módja szerint egy ugyanakkora süteményért csöndben visszavette. Hol van az a felnőtt, aki visszavesz minket, ha egyszer eladott? S hol van nekünk bátorságunk ahhoz, hogy ökölre menjünk egy megszegett szóért, hogy számon merjük kérni az elárult barátságot?
Komolytalanok vagyunk mi a kisgyerekekhez képest, akik hosszú ideig egyáltalán nem tudnak vállat vonni, vagy legyinteni, míg nagy nehezen meg nem tanítjuk nekik ezt is.
De mennyivel jobb dolgokra és jobban tudnánk tanítani őket, ha legalább titokban többet járnánk az ő iskolájukba, ahol világos, szabad terek vannak, és ugyanilyen szókimondás.

Ancsel Éva

2011. január 7., péntek

Minden kegyelem



Ismét eltelt egy év Anyókám nélkül. Tegnap együtt voltunk páran, a legközelebbiek. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Hiányoznak csendes, megnyugtató szavai. Véget nem érő beszélgetéseink, csendjeink. Korholásai, egyenes, őszinte mondatai, melyek sokszor olyan rosszul estek, hogy világgá mentem tőlük. Aztán persze visszasomfordáltam, mert mindig igaza volt. Nincs már a beszélgetőfüzet, melybe évekig írogattam, mikor nem találtam otthon a kuckójában. Nem kukucskálnak virágok a postaládámból. Mikor a háza felé járok, megszokásból néha még felkakukkolok az ablakába, de persze nincs válasz. Nincs már Anyó...
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk. Nekem Anyó ilyen.
Utolsó levélkéjében írta: "Nézzed csak, ez a finom, sérülékeny kis fehér tulipán, mögötte a védelmező falevél, aztán a magba érett fűszálak - amelyek a Püspökszentlászlóra vezető útról valók -, mind, mind egy fohász, egy ölelés, egy elmaradt, vagy megfáradt beszélgetés gyanánt indulnak feléd, hirdetni, hogy minden kegyelem."