2011. január 30., vasárnap

2011. január 28., péntek

Már az óvodában megtanultam mindent...


... amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.

Íme, amit ott tanultam:


Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bántsd a másikat!
Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel!
Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!
Robert Fulghum

Ugye, hogy benne van a teljesség? S már az óvodában megtanultuk. Ja, hogy az már régen volt?

2011. január 27., csütörtök

Mi van a szívünkben?

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

2011. január 22., szombat

Cseh Tamás




Lehetne legenda, de nem az, hanem a kortársunk, pedig azóta már történelem "az ötvenes évek szűrt levegője" éppen úgy, mint a "sapkában járó nyolcvanas éveké". De szavai a mi szavaink, rubinpiros és fehér babák; Ács Mari, Vetró Irén és Bíró Imre az ismerősünk, a ravaszdi Shakespeare Williamről és Arthur Rimbaud-ról nem is beszélve. Antoine és Desirée, hát persze, János és Tamás, pláne. Pálinkát mérnek-e már, mi történt, lányok, szép fehér babáim...
Bár házmesterünknek már nem küldünk mosolyokat, s Krakkóba se zötykölődünk az expressel, s maradunk, még itt maradunk...De Cseh Tamás elment... Ma van a születésnapja...

2011. január 21., péntek

Mosható, avagy az élet értelme



Egy plüssmaci ült a játékbolt egyik polcán, és nagyon magányos volt. Volt a jobb kezén egy "60 fokon mosható" cédula, azt hitte ez a neve. Mosható nagyon magányos volt, mert az összes játékot megvették mellőle, egyszer csak úgy gondolta elindul, hogy megtalálja az élet értelmét.
Először egy egérrel találkozott, megkérdezte tőle mi az élet értelme?
Az egér azt mondta:
Gyűjtögetni, hogy mindig tele legyen az éléskamra.
Ez Moshatónak nem tetszett.
Másodszor egy macskával találkozott:
Az az élet értelme, hogy dörgölőzzünk mindig a megfelelő lábhoz, így érjük el, hogy legyen jó meleg szobánk, és ennivalónk. Moshatónak ez sem tetszett.
Harmadszor egy kutyával találkozott:
Szolgálni kell a gazdánkat.
Valahogy ez sem volt neki az igazi.
Negyedszer egy elefántot kérdezett:
Az az élet értelme, hogy az élet értelméről gondolkodjunk.
Ezzel sem tudott azonosulni.
Több állatot is megkérdezett, de egyik válasszal sem elégedett meg. Szegény nagyon elfáradt és elkeseredett. Leült egy kilométerkőre fáradtan és nagyon szomorúan. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött, de már ez sem érdekelte.
Egy kislány sétált arra, aki észrevette.- Nahát egy plüssmackó!
A kislány felkapta, és magához ölelte. Mosható hallotta a kislány szívének a dobogását, és akkor már tudta, hogy megtalálta az élet értelmét.
Az életben az a legfontosabb, hogy tartozzunk valahová, valakihez, szeressünk és szeretve legyünk.
A kislány hazavitte Moshatót, aki nagyon sokáig volt ott a szobájában, akivel nagyon sokat játszott, és sok örömet okoztak egymásnak.

2011. január 20., csütörtök

Mindenkinek

.... aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta nagyapám. Gyereket, vagy könyvet, festményt, vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a lezünket.
Ray Bradbury

2011. január 18., kedd

2011. január 17., hétfő

Gyermekek igaza


Az utolsó kisgyerek, aki a hétköznapi józan eszméletlenségből magamhoz térített, hároméves lehetett, és kisfiú volt. Térdére könyökölve, állát öklével feltámasztva ült, s elmerült töprengéssel tanulmányozta egy idős férfi arcát, aki vele szemben utazott a Metrón. Aztán egy idő múlva előrehajolt, és bizalmas, megértő, kicsit vigasztaló - egyszóval semmilyen módon sem jellemezhető hangon azt kérdezte tőle:
- Ugye te már nagyon öreg vagy?
Csak gyerek és költő tud ilyen szavakat kimondani. Csak olyan lény, aki nem tudja, és nem is akarja tudni, hogy vannak idegen emberek, akiket nem szokás megszólítani, és vannak gondolatok, amelyeknek nem szokás hangot adni.
Olyan mondat ez, amely attól ünnepien szomorú és gyönyörű, hogy komoly - és azért komoly, mert a lényegről beszél, tisztán és stilizálatlanul.
Gesztus, amely még nem csorbult ki megkövesedett érintkezési szabályokon, s amelyre csak a kisgyerek képes, mert ahogy Hörderlin mondja, isteni lény a gyermek, míg meg nem merült az ember kaméleonszínében.
Az ő számára még minden lehetséges és nyitott. Ezért tudja megkérdezni azt is, hogy miért fehér a hó, s ezért tud tiltakozni az ellen, hogy ezentúl már mindig fehér lesz, mikor pedig lehetne kék is vagy piros.
A gyerekek vétkeiből is tanulni lehetne. Attól a kisfiútól például, aki úgy kunyerált el osztálytársától egy szelet süteményt, hogy cserébe feleségül ígérte neki négyéves kishúgát, de megértve másnap, hogy mégsem rendes dolog ily módon eladni testvérünket, nem szégyellte jóvátenni, és annak rendje és módja szerint egy ugyanakkora süteményért csöndben visszavette. Hol van az a felnőtt, aki visszavesz minket, ha egyszer eladott? S hol van nekünk bátorságunk ahhoz, hogy ökölre menjünk egy megszegett szóért, hogy számon merjük kérni az elárult barátságot?
Komolytalanok vagyunk mi a kisgyerekekhez képest, akik hosszú ideig egyáltalán nem tudnak vállat vonni, vagy legyinteni, míg nagy nehezen meg nem tanítjuk nekik ezt is.
De mennyivel jobb dolgokra és jobban tudnánk tanítani őket, ha legalább titokban többet járnánk az ő iskolájukba, ahol világos, szabad terek vannak, és ugyanilyen szókimondás.

Ancsel Éva

2011. január 7., péntek

Minden kegyelem



Ismét eltelt egy év Anyókám nélkül. Tegnap együtt voltunk páran, a legközelebbiek. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Hiányoznak csendes, megnyugtató szavai. Véget nem érő beszélgetéseink, csendjeink. Korholásai, egyenes, őszinte mondatai, melyek sokszor olyan rosszul estek, hogy világgá mentem tőlük. Aztán persze visszasomfordáltam, mert mindig igaza volt. Nincs már a beszélgetőfüzet, melybe évekig írogattam, mikor nem találtam otthon a kuckójában. Nem kukucskálnak virágok a postaládámból. Mikor a háza felé járok, megszokásból néha még felkakukkolok az ablakába, de persze nincs válasz. Nincs már Anyó...
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk. Nekem Anyó ilyen.
Utolsó levélkéjében írta: "Nézzed csak, ez a finom, sérülékeny kis fehér tulipán, mögötte a védelmező falevél, aztán a magba érett fűszálak - amelyek a Püspökszentlászlóra vezető útról valók -, mind, mind egy fohász, egy ölelés, egy elmaradt, vagy megfáradt beszélgetés gyanánt indulnak feléd, hirdetni, hogy minden kegyelem."

2011. január 1., szombat

Január


A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok még az élettől? - gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. - Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?
Márai Sándor: Négy évszak (részlet)