2011. január 17., hétfő

Gyermekek igaza


Az utolsó kisgyerek, aki a hétköznapi józan eszméletlenségből magamhoz térített, hároméves lehetett, és kisfiú volt. Térdére könyökölve, állát öklével feltámasztva ült, s elmerült töprengéssel tanulmányozta egy idős férfi arcát, aki vele szemben utazott a Metrón. Aztán egy idő múlva előrehajolt, és bizalmas, megértő, kicsit vigasztaló - egyszóval semmilyen módon sem jellemezhető hangon azt kérdezte tőle:
- Ugye te már nagyon öreg vagy?
Csak gyerek és költő tud ilyen szavakat kimondani. Csak olyan lény, aki nem tudja, és nem is akarja tudni, hogy vannak idegen emberek, akiket nem szokás megszólítani, és vannak gondolatok, amelyeknek nem szokás hangot adni.
Olyan mondat ez, amely attól ünnepien szomorú és gyönyörű, hogy komoly - és azért komoly, mert a lényegről beszél, tisztán és stilizálatlanul.
Gesztus, amely még nem csorbult ki megkövesedett érintkezési szabályokon, s amelyre csak a kisgyerek képes, mert ahogy Hörderlin mondja, isteni lény a gyermek, míg meg nem merült az ember kaméleonszínében.
Az ő számára még minden lehetséges és nyitott. Ezért tudja megkérdezni azt is, hogy miért fehér a hó, s ezért tud tiltakozni az ellen, hogy ezentúl már mindig fehér lesz, mikor pedig lehetne kék is vagy piros.
A gyerekek vétkeiből is tanulni lehetne. Attól a kisfiútól például, aki úgy kunyerált el osztálytársától egy szelet süteményt, hogy cserébe feleségül ígérte neki négyéves kishúgát, de megértve másnap, hogy mégsem rendes dolog ily módon eladni testvérünket, nem szégyellte jóvátenni, és annak rendje és módja szerint egy ugyanakkora süteményért csöndben visszavette. Hol van az a felnőtt, aki visszavesz minket, ha egyszer eladott? S hol van nekünk bátorságunk ahhoz, hogy ökölre menjünk egy megszegett szóért, hogy számon merjük kérni az elárult barátságot?
Komolytalanok vagyunk mi a kisgyerekekhez képest, akik hosszú ideig egyáltalán nem tudnak vállat vonni, vagy legyinteni, míg nagy nehezen meg nem tanítjuk nekik ezt is.
De mennyivel jobb dolgokra és jobban tudnánk tanítani őket, ha legalább titokban többet járnánk az ő iskolájukba, ahol világos, szabad terek vannak, és ugyanilyen szókimondás.

Ancsel Éva

4 megjegyzés:

  1. Csalódott vagyok. Azt hittem Te írtad. Szép gondolatok, és nagyon igazak is.:)

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, hogy csalódtál. Tudod, azok a gondolatok, melyekkel 100 %-ig azonosulni tudsz, akárha a tiéid lennének. Tehát veheted úgy, mintha én írtam volna. :-)
    De a fotót én csináltam.

    VálaszTörlés
  3. Na ugye, hogy nem is olyan nagy dolog jó képet készíteni ha tudjuk mit akarunk megmutatni a világból.:)

    VálaszTörlés