2011. február 26., szombat

Én vagyok az, aki nem jó...


Ez volt a Csík koncert vége, a zárószám. Presser Gáborral, Szalonnával, Kiss Tibivel. Örömzene!!Csoda, hogy szeretem őket? Nagyon szeretem!
Március 24-én Pécsre jönnek, a Kodály-terembe.

2011. február 25., péntek

Csengery Kristóf: Amulett

A bizalom a Teremtés iránt
kezdetben megvolt, úgy emlékszem. Jó lesz
ott, ahová tesz. Jó lesz úgy és akkor.
Aztán ez elveszett. A múló évek
ledarálták, megették, nem tudom
fölidézni a folyamatot. Annyit
tudok csak: egyszer bennem valami
arra eszmélt, hogy nincs többé. A gyermek
biztonságára vágyom – vagy ha nem lehet,
a könnyűségre legalább, amellyel
a pénzdarab gurul, a falevél
lehull. Egy fényes mondatot szeretnék
amulettként hordani mellemen,
hogy védelmezzen: „átadom magam”.

2011. február 21., hétfő

Hm....

Amikor fiatal voltam végeztünk egy kísérletet. Ez abból állt, hogy patkányokat, amelyek rendkívül okos állatok, olyan ketrecbe tettünk, amelyet középen kis kerítéssel elválasztottunk. Az okos patkány nagyon gyorsan megtanulta, hogy át kell ugrania a kerítést, ha el akarja kerülni az áramütést. Ezután két erősen kondicionált patkányt, akik nagyokat ugrottak, közös ketrecbe tettünk, majd áramütést kaptak. És egyik sem ugrott! Hanem nekiestek egymásnak. Vagyis abban a pillanatban, hogy van egy másik patkány is a ketrecben, rögvest feltételezik, hogy a bajt a másik csinálja. És akkor azt mondtam: “Professzor úr! Most oszlott el minden illúzióm az örök béke iránt. Sose lesz.” Mi ugyanis ugyanúgy viselkedünk, mint a patkányok. Ha valami baj van, elkezdjük marni a másikat.
Popper Péter

2011. február 19., szombat

Dundi angyalok







Zárás előtti utolsó napon eljutottam a kolumbiai Fernando Botero kiállítására a Szépművészeti Múzeumba.
Gyerekkori emlék jutott eszembe, mikor a Vidámparkban az elvarázsolt kastélyban majomkodtunk. Botero képei olyanok, mintha a Louvre festményeit látnánk, csak éppen az elvarázsolt kastély torzító tükrében nézve.
Fantasztikus gazdag a színvilága, szellemes, alternatív, provokáló. Bandzsa dundi hölgyek, Garfield-arcú macskák és más vicces alakok népesítik be a képtár termeit. Nála Mona Lisa is egy dundi angyal.
Fittyet hány mindenre, s hájpacnit csinál a klasszikus festészeti hagyományból.
Botero-nak állítólag Giacometti a kedvence. Nem tudom, hogy igaz-e, de poénnak óriási.















2011. február 17., csütörtök

Ki verné föl lelkünkben a lelket?

A meddő dombok homlokából
Kiemeltük a csillagvizsgáló gondolatokat,
Föl, föl a magasságig
Repülőgépeket hajigálunk
És roppant, visszahulló pályájukkal
Kipányváztuk a madarak birodalmát,
Mozdonyokkal korcsolyázunk messze földre
És kantárt holnap elektromos hajókból dobunk
A sörényes, üvöltő tengerekre,
De emberek, emberek!

Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?
József Attila

2011. február 15., kedd

Maskarások



Jaj de jó!
Micsoda forgatagra kélt a nap,
szikrázó havat tapos a láb,
alább mégsem hagy a hangulat,
mulat az apró, mulat a nagy.


Kavalkád,
hömpölygő áradat,
kerregő kereplő reccsen,
kolomppal, dobbal
olvad a fülemben,
csak ámulok,
bámulom a maskarásokat.
A farsangi vigasságot,
mulatságot vártam nagyon,
s hagyom, hogy az alkalom,
a tánc, vihánc sodorjon
akár hajnalig,
s amíg nagyot sikolt a síp,
levegőt hasít,
hozzá toldom kurjantásaim.


Álarcot?
Ó köszönöm én nem!
Nem rejtek játszi mosolyt
itt a szegleten.
Maradok ma is,
mint bármelyik napon
csupaszon, s ha kell kopaszon,
csak itt leszek vidáman a résen,
vagy kerítésen lógva nézek,
s közben kitanullak
téged és téged!
Kell, hogy holnap is
felismerjelek,
Mikor felöltesz hamis
maskarát,
másik réteget.



Ábrahám István

2011. február 14., hétfő

A barátságról

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.

Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: "Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én." Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: "Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát." Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.
Márai Sándor Füveskönyv

2011. február 7., hétfő

Kokas Klára


"Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat,
mely kilóg az időből."



Éppen egy éve, február 7-én kaptam a döbbenetes hírt, hogy Klári néni meghalt. A magyar zeneoktatás legendás, nagy alakját veszítette el. Nekem mesterem, barátom volt. Gyökereiben felforgatta, átformálta az életemet, hivatásomat. Szeretete melegével ölelt át hosszú éveken át. Ma Timivel telefonon énekeltük együtt: Kőrösfői kertek alatt... Távozása döbbenetében, fájdalmában is fényes és meleg, mint a kis gyertyaláng, amit körülénekeltünk vele.

Klári néni, csókolunk ott az égi hazában...

2011. február 3., csütörtök

Balázsolás



Február 3-án van Szent Balázs ünnepe. Sokaknak már csak gyermekkori emlékük van róla, mert ugyan – mondja a kételkedés – megvédhet-e valakit a toroknyavalyától a kétkarú gyertya fényében osztott áldás? S kik így gondolkodnak anélkül, hogy érzéseiket közelebbről megfogalmaznák, leginkább a babonák vagy legjobb esetben a „ránk ragadt szokások” közé sorolják.


De vajon babonás-e a hívő, vagy csak egyszerű szokásnak tesz eleget, aki ezen a napon az oltár elé járul, s a hajdani szent püspök mennyei közbenjárásáért könyörög az arcába világító gyertyafényben?
[…]
Aki hívő a Balázs-gyertyák fényébe térdepel, még ha arra kérné is Szent Balázs közbenjárását, szíve legmélyén, legvégül mégse a „közvetlen csodára” számít. Annál szinte többet és mélyebbet remél: a szent közbenjárását Istennél. Legvégül tehát Istenre bízza kérését magát is. Igen, aki a Balázs-áldást magára veszi, Isten végső irgalmába vetett bizalmának adja tanújelét. Nem szokás és nem is babona, hanem Isten irgalmába vetett végső, s nagyon is felnőtt bizalmunk megvallására szép alkalom hát a szent ünnepén az oltárrács elé térdelnünk.
Pilinszky János

2011. február 2., szerda

Weöres Sándor versét Koncz Zsuzsa énekli



Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

2011. február 1., kedd

Kilencvenkilenc

De mi történne,
ha eljönne a megvilágosodás,
és egyszeriben rádöbbennénk,
hogy kilencvenkilenc aranydukátunk
a kincs száz százaléka.
Hogy semmi nem hiányzik,
hogy senki nem vett el tőlünk semmit,
hogy a száz sem kerekebb szám,
mint a kilencvenkilenc.
Hogy ez csak egy csapda,
a mézesmadzag, amit elhúztak előttünk,
hogy ostobák legyünk,
hogy húzzuk az igát,
fáradtan, rosszkedvűen,
boldogtalanul és beletörődve.
Csapda, hogy csak toljuk a szekeret,
hogy minden menjen ugyanúgy tovább.
Örökkön-örökké ugyanúgy tovább!
Mennyi minden megváltozna,
ha élvezni tudnánk
kincseinket olyannak, amilyenek!
Jorge Bucay: Életmesék

Persze vigyázat, ha eljutottunk a felismerésig, hogy a kilencvenkilenc is kincset rejt, attól még nem adhatjuk fel a céljainkat. Ez nem azt jelenti, hogy be kell érnünk akármivel.
Mert elfogadni valamit, az nem ugyanaz, mint beletörődni valamibe.