2011. február 21., hétfő

Hm....

Amikor fiatal voltam végeztünk egy kísérletet. Ez abból állt, hogy patkányokat, amelyek rendkívül okos állatok, olyan ketrecbe tettünk, amelyet középen kis kerítéssel elválasztottunk. Az okos patkány nagyon gyorsan megtanulta, hogy át kell ugrania a kerítést, ha el akarja kerülni az áramütést. Ezután két erősen kondicionált patkányt, akik nagyokat ugrottak, közös ketrecbe tettünk, majd áramütést kaptak. És egyik sem ugrott! Hanem nekiestek egymásnak. Vagyis abban a pillanatban, hogy van egy másik patkány is a ketrecben, rögvest feltételezik, hogy a bajt a másik csinálja. És akkor azt mondtam: “Professzor úr! Most oszlott el minden illúzióm az örök béke iránt. Sose lesz.” Mi ugyanis ugyanúgy viselkedünk, mint a patkányok. Ha valami baj van, elkezdjük marni a másikat.
Popper Péter

3 megjegyzés:

  1. ... szomorú tény...
    Azonban a tolerancia, a tisztelet, a szeretet tanulható - hála Istennek:) ... és patkányból emberek lehetünk:)

    VálaszTörlés
  2. Optimista alkat lehet ez a m :)
    Én hiszek az emberi önzés és hülyeség örök állandóságában.

    VálaszTörlés
  3. Biztos én is egy optimista alkat vagyok, de én se hiszem, hogy ennyire sötét a világ.

    VálaszTörlés