2011. július 7., csütörtök

Vagy-vagy

Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy a fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony símogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

Reményik Sándor

2011. július 2., szombat

Számvetés

"Túlkevés volna halhatatlanságnak,

hogy szépen voltunk élhetetlenek."


A számvetések, búcsúk idejét élem. Nem éppen vidám napok, de tudom, az élethez tartoznak, ezért próbálom kihámozni belőlük a szépet, hogy majd, ha húsz év múlva egy padon űlve, az alkonyati nap símogatásában elábrándozom, akkor ezek jussanak eszembe. (Hú, de giccses! :-)
Most még Garai Gábor gondolatai melegítették meg szívemet, s ez még nem annyira vidám.


Csak esti séta ez, vagy évek óta
járjuk? Cipőnkön vastagszik a por.
Hová, barátom? Álljunk meg egy szóra:
legjavunkat elhagytuk valahol.

Emlékszel még? Hogy esküdtünk jövőre
és küldetésre; mint tán senki sem!
S már-már - ne szépítsd - függünk a világon,
fületlen pitykék, fölöslegesen.

Úgy indultunk tizennyolc éves fejjel,
hogy holnapután próféták leszünk...
Jaj, nem az bánt, hogy nincs hírünk, hatalmunk,
mégcsak az sem, hogy üres a zsebünk;

de arra szegődtünk, hogy mindenestül
visszhangozzék bennünk e nemzedék.-
Számláld csak össze, mit tettünk azóta,
szedd ki a javát: alig egy marék.

Alig egy marék, ifjúság iszapja
az is: elmerül, minek menteni.
Gyógyíthatják-e férfi-gondjainkat
kamaszkorunk balzsam-emlékei!...

Verd le a port! Addig tart ez a séta
- s szűkül az út, szűkül szemlátomást -
míg megtanuljuk méltón elviselni
a reánkmért egyetlen vallomást,

s hazatalálunk - vándor céhlegények -,
ujjunk hegyében érik a remek.
Túlkevés volna halhatatlanságnak,
hogy szépen voltunk élhetetlenek.